Szent Márton napján

 

 

 

 

 

Nagy öröm volt mindannyiunk számára, hogy ezen a szép ünnepen ismét együtt lehettek a családok, amire a gyermekek nagy örömmel, lelkesedéssel készítették kis lámpásaikat.

Hagyományainkhoz híven a történelmi belvárosban, az Orsolya téren tartottuk Márton napunkat. A délutáni szürkületben meggyújtottuk lámpásainkat, és ebből, valamint a gyermekeink szívéből, szeméből áradó fénnyel sétáltunk végig a sötét belváros utcáin. Utunkon Márton lovag kísért bennünket. Visszatérve az Orsolya térre a templom előtt megelevenedett előttünk Szent Márton élete: katonaélete, jószívű tettei, megkeresztelkedése, püspökké szentelése.

Az előadás után Gergő atyával bevonultunk a templomba, ahol közösen énekeltünk és imádkoztunk.

Szent Márton élete példaértékű mindannyiunknak. Ébressze fel bennünk a jólelkűséget, segítőkészséget, felebaráti szeretetet, hogy Szent Mártoni lelkülettel tudjunk egymás felé fordulni, és szeretetünkkel megajándékozni a másikat!

Fotógalériánk a képre kattintva elérhető.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde