Te Deum 2021.

 

 

 

 

„Élt egyszer egy mandulafenyő, amely elkezdett termést hozni. Az első évben megjelentek rajta az üres tobozok. A második évben a tobozokban apró magok nőttek. A harmadik évben a magok megértek, szép kövérek lettek. A toboz viszont egyre inkább elsorvadt. A magok mind nehezebben tudtak benne megkapaszkodni, így idővel szépen sorra mind kipotyogtak.

Volt, amelyik leesett az avarba, és az első nagyobb eső bemosta a földbe. Volt, akit bekapott egy kismadár és messzi tájakra repült vele. Volt, akit felkapott a szél és elvitt egy másik erdőbe. Mindegyiknek ugyanaz volt a sorsa. Magból fává növekedni.” (Pinoccoli, a fenyőmagocska)

 

Ahhoz, hogy a mag fává növekedhessen, el kell hagynia a toboz biztonságot, melegséget, szeretetet nyújtó otthonát. Így vannak ezzel most búcsúzó nagycsoportosaink is. Három év megannyi szép emlékével nehezen, kicsit szomorúan, de szépen sorra elhagyják a Szent Orsolya Óvodát, hogy a maguk kis földjét, akár madárszárnyon, akár szélháton repülve megtalálhassák és ott gyökeret eresztve fává növekedhessenek.

Szívből kívánjuk nagycsoportosainknak, hogy az iskolában is találjanak maguknak jó barátokat, szorgalmasak, kedvesek legyenek, tanítóik olyan szeretettel vegyék őket körül, mint ahogy azt óvó néniik tették ezt éveken át, és szüleik ezentúl is leljék bennük örömüket!

Ha valakit útnak indítunk, sosem engedjük el üres kézzel. Így van ez a mesékben is...  A szerencsét próbáló legkisebbik fiúcskának édesanyja hamuba sült pogácsát rejt a tarisznyájába. Az óvó nénik is néhány kincset, szép pillanatokat megörökítő képet tettek a tarisznyáitokba útravalóul.

De ebbe a tarisznyába még maradt egy kis hely, amit most töltsünk meg közösen egy utolsó mesével, közösen átélt meghitt percekkel.

A gyermekek vidám énekével átszőtt, Wass Albert: Mese az erdőről című művében rátalálhattunk a legfontosabb kincsekre. A jóság, a szeretet, a békesség kincseire, melyet a gyermekek útravalóul még a tarisznyájukba rejthettek, és a szívükbe zárhattak.

Így búcsúztunk nagycsoportosainktól 2021. június 4-én nevelési évünket záró Te Deum szentmisét követően. A hálaadó szentmisét Marics István atya mutatta be, melyen óvodánk munkatársai, nagycsoportosai és családjaik vettek részt.

 

Az eseményről készült fényképek a fotóra kattintva érhetők el.

Az eseményről készült videót pedig ide kattintva lehet megtekinteni.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde