Szent Miklós nap

„Szent Miklós napján hozzád száll hő imánk.

Kedves Miklós püspök az égből tekints reánk!

 

Szent Miklós, jó püspök, gyermekek barátja,

Hozd el ajándékod, és segíts a jóságra. Amen.”

 

 

A gyermekek egyik legkedvesebb szentje Szent Miklós püspök, aki ajándékozó szeretetével, jóságával, belopja magát minden kicsiny szívbe.  A hozzá fűződő legenda máig él, ami ezekben a napokban, hetekben méginkább megerősíti bennünk adventi utunk során az adakozás örömét.

Egy decemberi hideg reggelen a hó is megmutatta magát, ami várakozásunkat még hangulatosabbá tette. Útnak is indultunk rénszarvasnyomokat keresni a hófedte erdőbe. Mivel nem sikerült nyomára bukkannunk, ezért verssel, énekekkel hívogattuk óvodánkba a piros ruhás jótevőt.

Szent Miklós napjának reggelén a kandalló melege mellett vártuk, hogy betoppanjon hozzánk.

Gergő atya vezette a közösen megtartott reggeli körbeülős elcsendesedést, ahol meggyújtottuk koszorúnk második gyertyáját is. Ezután egy zenés mesébe szőtt téli történet közepén megérkezett hozzánk Miklós püspök, aki a finom csokicsomagok mellett egy közös énekléssel is megajándékozott bennünket.

Ezen a délelőttön velünk ünnepelt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar vendégoktatója, Richard Allan Allday és családja, akik Kissné Dr. Zsámboki Réka egyetemi docens kíséretében érkeztek hozzánk. Vendégeink arcán is érződött a meghitt hangulatú ünnepvárás.

A nagy izgalomtól édes volt a délutáni alvás, a gyermekeknek még álmában is meg-megjelent a mosolygós, kedves fehérszakállú...

 

 

 

 

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde