NEK programsorozatunk első összejövetele

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.
Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”(Jn 15,5)

A Szent Orsolya Iskola életében is kiemelt jelentőséggel bír a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés, óvodánk oly módon szeretne részt venni ebben a lelki készületben, hogy a Katolikus Pedagógiai Intézet által elindított, óvodásoknak kiírt hét alkalomból álló programsorozathoz csatlakoztunk, hogy a gyermekekkel, szülőkkel közösen átélt tevékenységek, élmények megerősítsék hitbeli életünket.

Az első alkalomra kapott evangéliumi igerészlet olvasásakor hamar megfogalmazódott bennünk, hogyan is szeretnénk ezt a mindennapjainkba átültetni.

Hagyomány óvodánkban, hogy ősszel szüretelni megyünk a Lővér Pincészet szőlőjébe. A napsütötte szép őszi napon a soproni dűlőkön keresztül jutottunk el ismert szüretelőhelyünkre, ahol a mézédes kékszőlő már várt ránk.

Nemcsak szüreti énekekkel, játékokkal készültünk idén erre a napra, hanem erre az alkalomra az igerészlet ihlette rajzot mintáztuk rá gyermekekkel együtt fehér pólóinkra, mely jelképezte összetartozásunkat, magába foglalta mindazt, amiről a napunk szólt. Ebben a pólóban szedtük lelkesen a szőlőt kicsik és nagyok egyaránt.

Az idei szüret népmese projekthetünk záró napja volt, melyet megkoronázott a délutáni együttlét a gyermekek családjaival, óvodalelkészünkkel.

Szüreti és népművészeti kiállítással vártuk a szülőket délután, ahol Kovács Gergő Vilmos atya jelenlétében kezdetét vette rövid kis ünnepünk. Az ének és ima után Gergő atya gondolatébresztő szavait hallhattuk közös hivatásunkról, hogy mindannyiunknak szőlővesszőként kell élni, és bő termést hozni.

A szőlőfürtök mellé ajándékba kapott szőlőoltványt óvodánk kertjében elültettük Gergő atya segítségével, aki megáldotta a szőlőtőt. Az áldás után szüreti dalokat énekeltünk, népi játékokat játszottunk, majd kötetlen beszélgetésre, mustkóstolásra, pogácsázásra hívtuk a családokat.

Az elkészített igekártyákat a gyermekek szüleiknek ajándékozták.

Az „evangéliumi” szőlőtő elültetése alatt a NEK dala szólt:

MINDEN FORRÁSOM BELŐLED FAKAD

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde