Szent Márton ünnepe - óvoda

Szent Márton az egyszerűség, a jólelkűség, a segítés, a felebaráti szeretet példaképe. Vajon tudunk-e mi is a mai világban „Szent Mártonok” lenni? Olyan jólelkűen, szeretettel fordulni társaink felé, törődni velük, segíteni rajtuk, amilyen lelkülettel ezt Ő tette?

 

 

Hiszem, hogy tudunk, mert szeretünk adni. Egy mosolyt, egy kedves szót, vigaszt, együttérzést, támogatást. Hiszen adni jó, adni öröm!
Ha adhatunk, nemesnek érezhetjük magunkat, nagylelkűnek, kiváltságosnak. Ami nekünk valószínűleg nagyobb örömet jelent, mint adományaink azoknak, aki megkapják.
Ezt az örömöt érezhettük Szent Márton nap délutánján mindannyian, akik együtt ünnepeltünk. Ajándékoztunk is és kaptunk is. Egyszerre élhettük át mindkét érzés csodáját!
Az Orsolya téren sok finomság várta a családokat, a forró tea és a mártonos étkek mellett a beszélgetés is jól esett mindenkinek.

A gyermekek „libás” játéka után, mikor már ránk sötétedett, meggyújtottuk lámpásainkat és szeretettel, örömmel a szívünkben énekelve útnak indultunk a belváros sötét utcáin, hogy fényt, örömöt vigyünk másoknak. Utunkon Márton lovag kísért minket lován, akinek élete viszzatérve az Orsolya térre, meg is elevenedett előttünk. Katonaélete, jószívű tettei, megtérése, megkeresztelkedése, püspökké szentelése.

A gyönyörű szülői előadás után közösen bementünk a templomba, ahol egy rövid ének és közös ima után Gergő atya megáldotta a Szent Márton napi pereceket, amiből mindenkinek jutott.

Jó érzés volt látni, ahogy a kis pereceket a gyermekek, szülők apró darabokra törik és szétosztogatják szeretteiknek, barátaiknak, ismerőseiknek, idegeneknek...

Szent Márton püspök kedves védőszentünk...

Szent Márton püspök kedves védőszentünk.
Oltárod előtt örömmel köszöntünk.
A szeretetnek nagy hőse, dicsérünk,
Szent példaképünk!

Szegény koldusnak
didergő testében
Krisztus urunkat láttad, s oltalmaztad.
Fél köpenyeddel testét betakartad,
S megvigasztaltad!

Szent Márton, kérünk oltalmazz bennünket,
Szent szeretetre buzdítsd kőszívünket,
Hogy itt a földön érdemet szerezzünk,
S mind üdvöt nyerjünk!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde