Húsvéti Üdvözlet

„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban

Nyári tábor – Szentgyörgyvölgy

Június 4-én 39 gyerekkel elindultunk Szentgyörgyvölgyre 5 napos táborunk megkezdésére. Megérkezés után elfoglaltuk faházainkat, bejártuk a tábor területét felfedezve a lehetőségeinket sportolásra, játékra és strandolásra. 

Kis pihenő után a településsel ismerkedtünk meg, megcsodáltuk a felhőmintás fakazettás református templomot, majd vacsoráig a medencében játékkal töltöttük az időt. Vacsora után szabad játékra volt lehetőség: egyesek fociztak, mások frizbiztek, társasjátékoztak, készültek a tanár-diák kosárlabdázásra vagy csak a lovakat etették, simogatták. Takarodó idején a szerencsések néhány szentjánosbogarat is megpillanthattak.

Másnap reggel (ahogy egész tábor ideje alatt mindig) 7 órakor ébresztő és rendrakás volt a feladat, fél 8-kor reggeli tornára gyűltünk össze, s míg a gyerekek tornásztak Szabolcs bácsival, addig Kata néni és Kitti néni szobaellenőrzést tartottak. A legrendetlenebb szoba lakói, illetve az este leghangosabb szoba lakói több feladatot kaptak a torna során. Elértük célunkat, este igyekezett minden ház gyorsan elcsendesedni, s csütörtök reggel már csak dicsérni tudtunk mindenkit a házukban tartott rendért.

Kedden reggeli után ismét a szabad játéké volt a főszerep, amely hamar meghozta eredményét: Patrik érkezett, hogy labdával megrúgták a kezét és nem tudja mozgatni. A háziak segítségével Kata néni és Patrik Lentibe indult szakrendelésre, hamar kaptuk a hírt: kéztörés. Gyors programátszervezés után úgy döntöttünk, hogy délután mindenki gyalog indul Magyarszombatfára, a biciklizés elmarad. Ebéd után útra keltünk a gyönyörű napsütésben a 8 km-es útra. Közeledvén célunkhoz egyre sötétebb felhők fogadtak minket. Bár örültünk, hogy már nem süt minket annyira a Nap, de megázni nem szerettünk volna. Kicsit sietősen, de pont az eső előtt megérkeztünk a vadászati kiállításra, ahol érdekes történeteket hallhattunk az öngyilkos muflonról, állatokról, a vadászat szerepéről és megnézhettük Bandit és Bambit, egy dámvadpárt. Mire végeztünk elállt az eső, ennek ellenére busszal tértünk vissza szálláshelyünkre.

Szerdán délelőtt ismét napsütésben indultunk a 3 km-re található veleméri Szentháromság-templomba. Idegenvezetőnk mesélt a templom freskóiról, a fények játékáról a templomban és a soproni vonatkozásokról is. Így megtudtuk, hogy Stornó Ferenc akvarelleket készített az összes freskóról, amelyeket itt őriznek Sopronban a Stornó-gyűjtemény részeként. Ebéd után a kreatív foglalkozásoké volt a főszerep. Két csoportban mentünk el Csótár Rezső fazekasmester műhelyébe, ahol mindenki elkészítette a saját kis remekművét, miközben a táborhelyen maradók makraméztak, szalvéta technikával nyakláncot készítettek, társasjátékoztak.

Csütörtök délelőtt egy kis játékos vetélkedőt tartottunk: képrejtvények, logikai feladványok mellett szituációs játékok, szoborcsoport-alkotás szerepelt a feladatok között. Délután Márokföldre látogattunk, ahol 8 csoportban egy-egy feladatlap segítségével fedezték fel a diákok a falu látnivalóit (sökfás temető, levendulás, harangláb, tündérkert, energiapark). Este tábortűz mellett fogyasztottuk el Gege nagyszüleitől kapott pogácsát, beszélgettünk, közös énekléssel zártuk az utolsó esténket.

Péntek délelőtt szomorú feladat várt ránk: csomagolni kellett és takarítani, hiszen ez volt táborunk utolsó napja. Ebédig még egy nagyot fürödtek sokan a medencében, még utoljára kosaraztak, fociztak egyet, vagy búcsút vettek a lovaktól, kutyusoktól. Ebéd után még ettünk egy jégkrémet, majd buszra szálltunk és rengeteg élménnyel gazdagodva hazaindultunk.

Árkiné Kiss Judit

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde