Húsvéti Üdvözlet

„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban

Bioszos kirándulás

Budapesten Múlt héten, az idei tavasz első szombatján mi, a 11. és 12. évfolyamok biológia faktosai és a 10. évfolyamos biológia szakkörösök Nagy Árpád és Tóth Norbert tanár urak kíséretében fővárosunkba látogattunk, ahol két egyedülálló programon vettünk részt. Meglátogattuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bionika Karának egy interaktív előadását és a hosszú évek várakozása után Magyarországra is elérkező Body kiállítást is.

Reggel a hajnali órákban indult a vonatunk a Keletibe, ahonnét egy kellemes, a kora tavaszi levegőn tett egészségügyi séta után reggel tíz óra körül megérkeztünk a Pázmány Egyetem nyolcadik kerületi épületébe. A PontVelünk program keretein belül meghallgattunk egy előadást a szív- és érrendszer felépítéséről, működéséről, a bionika tudományterületeiről, valamint a Kar azon kutatásairól, amelyek a keringési rendszerrel kapcsolatosak. Az egyetem kapcsolatban áll a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatóival is, az együttműködésüknek pedig sok áttörő találmány és prototípus lett az eredménye.

A fejlesztések között megtalálhatóak pulzusmérő eszközök, monitorozó készülékek és néhány virtuális valóságot bevonó alkalmatosság is. Ezeket az előadás után magunk is kipróbálhattuk két egyetemi hallgató segítségével és emellett testközelből megnézhettük a működését az ultrahangnak és a VR-szemüvegeknek is. Az előadás és interaktív foglalkozás után tartottunk egy rövid tízórai szünetet, majd utána megnéztük az épület tudományos laborait. Láthattuk pár eszköznek a működését, például a 3D nyomtatókét és a lézervágóét, illetve bemutattak pár prototípust a fejlesztés alatt álló eszközök és appek közül.

Miután a Pázmányon végeztünk, átvillamosoztunk a Király utcába, ahol kaptunk egy óra ebédszünetet és délután továbbindultunk a Body kiállításra. A Body kiállítás egy utazó tárlat, ahol felajánlott emberi holttestek preparátumait állítják ki. Mi a csoportunkhoz kaptunk egy idegenvezetőt, aki orvostanhallagatóként szakmai tárlatvezetést tudott tartani nekünk. A legérdekesebb kiállítási tárgyak talán a szimmetriát bemutató félbevágott testek, az emésztést bemutató különválasztott szervek vagy az intrauterális fejlődésen végigvonuló kiállítási szakasz preparátumai voltak. Este ismételten vonatra szálltunk, hogy elinduljunk Sopron felé. Egy eseménydús, kellemes és vidám napot hagyva magunk mögött érkeztünk haza. Innen is köszönjük a DÖK-nek az anyagi hozzájárulást és a Tanár Uraknak a szervezést és kíséretet!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde