A megyei döntőben minden a legnagyobb rendben ment, összességében pozitív tapasztalatokkal, érzelmekkel tértem haza. A verseny napjáig keményen edzettem, és a felkészülés meg is hozta a gyümölcsét.
A megyei döntő után lehetőséget kaptam arra, hogy az országos bajnokságon részt vegyek, mellyel éltem is.
Az esemény 8 órakor kezdődött és az utolsó sorozat 17 órakor ért véget. A döntőn megközelítőleg 400 versenyző vett részt az ország minden szegletéből. A versenyhez pozitívan álltam hozzá, mivel az országos listán elsőként jutottam be a döntőbe. Először a légpuskás számomat lőttem le, amely kifejezetten jól sikerült magamhoz képest. 167 köregységgel 12. helyezést értem el a kategóriámban versenyző 50 sportoló közül. Egy jó órával rá kezdtem meg a légpisztolyos számomat, amelyen sajnos nem tudtam hozni a "formámat" a rossz technikai előírások miatt, viszont még így is sikerült ebből a versenyszámból megszerezni szintén a 12. helyezést a 37 versenyzőből.
Összegezve a történetemet: nagyon nagy élmény volt számomra, hogy részt vehettem az első országos versenyemen ilyen fiatalon. Rengeteg tapasztalatot szereztem ezeken a versenyeken és hálás vagyok mindazoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy eljuthassak ezekre a versenyekre.
Rácz Balázs, 12.ag