Idén is megrendezésre került a kilencedikesek beavató szertartása, a kopaszavató. A 10. évfolyam két és fél órán keresztül tette próbára a kilencedikeseket, hogy bebizonyítsák, méltók-e arra, hogy gimnazistának szólítsák őket.
Egy hetünk volt felkészülni a versenyre. Többek között ki kellett gondolnunk, hogy hogyan is fogunk a zsűri elé (Tóthné Kis Kata néni, Kovács Gergő Vilmos atya és Tóth Norbert tanár úr elé) felvonulni. A feladata az volt, hogy a 9.ag hawaii mintás ruhában, míg a IX.-nek a 60-as, 70-es éveket idéző pöttyös-csíkos ruhában jelenjenek meg. E mellett egy-egy zeneszámra (Csavard fel a szőnyeget, Csókkirály) kellett koreográfiát készítenünk, és merem állítani, hogy ez volt az egyik kedvenc feladatunk.
Ezekkel együtt tíz feladatot kellett teljesítenünk. Elsők között a -már előre papírra vetett- ódánkat kellett előadnunk, amelyet valamelyik 10. osztálynak írtunk. Természetesen a Despacito sem maradhatott ki, ugyanis az alapzenéjére énekelt magyar daloknak kellett megtippelnünk előadóját és a szám címét. Barta-Barát Éva néni örömére, pedig egy fizikai feladatot is véghez vittünk. Négy-négy embernek egymás térdére kellett dőlnie, majd a székeket kihúzva alóluk körbe kellett forogniuk. Egy beugró keretein belül kiderült, hogy egy férfi megcsalja a nejét, és hogy az űrlények szeretnének Casco-t kötni. A legutolsó feladat (nevén szólítva Hintós feladat) igen vicces volt, ugyanis, ha hallottad a „neved” meg kellett fordulni. De ha négyszer mondták egymás után, elszédült az is, aki nézett.
A feladatok után el nem maradhatott a fogadástétel, amelyben többek között megígértük, hogy a nálunk idősebb beavatottakat tiszteljük, illetve, hogy ha puskázásra kerülne sor, azt úgy csináljuk, hogy a tanár észre sem veszi.
A végén, míg a zsűri összesítette a pontokat, illetve a gondolataikat addig mi kaptunk még egy plusz feladatot. Párokba állítottak minket, de nem akárhogy. Az osztály legkisebb tagjának az osztály legnagyobbjával (vagy éppen fordítva) kellett egy almával a homlokuk között táncolni. Igazán vicces dolgok sültek ki!
Így, utólag is köszönjük a 10. évfolyamnak a szervezést! Nagyon jól éreztük magunkat!
Zsigó Fanni - 9.ag