„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban
Nemzeti múlt és parlamentarizmus

Egy lelkigyakorlat margójára

GitárosokIskolánkban már sokéves hagyomány, hogy a tizenkettedikesek szeptemberben lelkigyakorlaton vesznek részt. Ez alatt a két nap alatt lehetőségünk van arra, hogy az előttünk álló feladatokra felkészülhessünk, összeszedhessük gondolatainkat és megfogalmazzuk céljainkat. A lelkigyakorlat keretében előadásokkal, beszélgetésekkel, szentmisével és természetesen szabadidős tevékenységekkel (például kosárlabda, futball, ping-pong) tudtunk kiszakadni hétköznapjainkból.

A végzősök lelkigyakorlatára idén is Győrújbaráton került sor, szeptember 14 és 15 között. A Paprétről indult el buszunk a két osztállyal, osztályfőnökeinkkel (Németh-Szabó Helga tanárnővel és Nagy Árpád tanár úrral), Kovács Gergő Vilmos atyával és Kis Gergely Máté igazgatóhelyettes úrral. Az Apor Vilmos Lelkigyakorlatos és Üdülőháznál várt már minket Boldvai Márton Bertalan Opraem atya, a csornai Premontrei Apátság perjele, lelkigyakorlatunk vezetője. A szállás elfoglalása és kis pihenő után 11 órakor szentmisével kezdtünk. Ebéd után két előadást hallgattunk meg Bertalan atyától, majd kiscsoportokban beszélgettünk az elhangzottakról és gondolatainkról. Az előadáson többek között szóba került az Istennel való kapcsolat, a szeretetnyelvek és a döntéshozatal is. Bertalan atya a mi nyelvünkön szólt hozzánk, érdekes és mindenki számára élvezetes előadásokat tartott. Különösen megmozgatta társaságunkat a csütörtök délutáni csoportos vita. Vacsora után Szentségimádás keretében volt lehetőségünk végiggondolni napunkat, majd esti túrára indultunk a kilátóhoz, ahonnan szép kilátás nyílt a városra.

Vegzős OsztályokPénteken reggel szentmisével indult a napunk. A közös reggeli és egy előadás után a szabadban élveztük a nyár utolsó napsugarait. Ebéd előtt és után lehetőségünk nyílt a szentgyónásra vagy a lelki beszélgetésre. A délutáni órákban érkeztünk meg Sopronba.

A két osztály nevében szeretném megköszönni Bertalan atyának az értékes előadásokat és a találó gondolatokat, Gergő atyának a szervezést, valamint osztályfőnökeinknek és az igazgatóhelyettes úrnak a jelenlétét!

Gaál Gréta 12. ag

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde