Pénteken a Szent Mihály-templomban tartott az ünnepélyes tanévnyitóval elindult a 2017–18-as tanév a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium életében. Különleges tanévkezdés volt az idei, nem csak azért, mert iskolánk jubileumot ünnepel: 270 éve folyik tanítás a Szent Orsolya Rend égisze alatt Sopronban. Az évfordulóról az év során a lelki napokon és az Orsolya-napon is megemlékezünk.
Az év másik különlegessége, hogy idén nemcsak az iskola 12 évfolyamos diákjai, de az intézményünkhöz tartozó óvodások is a Széchenyi téri épületben kezdték meg a tanévet. Az augusztusi költözés után a legkisebbek is teljes létszámban – 47-en – megérkeztek szeptember 4-én, hogy a 930 fős orsolyás diáksereghez hasonlóan elkezdjék az új tanévet. Különleges lesz az idei tanév azért is, mivel a többi iskolától eltérően az Orsolyában 2018. június 1-jén befejeződik a tanítás – ennek kevésbé pozitív hozadéka, hogy az elmaradó két hetet szombatokon kell bepótolnunk. Az első ilyen szombatunk rögtön az első héten, szeptember 9-én lesz, amikor szerdai órarend szerinti, 35 perces rövidített órák lesznek.
A tanévnyitó ünnepi szentmisét dr. Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke tartotta, koncelebrált Horváth Imre városplébános, iskolalelkészünk, Kovács Gergő Vilmos atya és a Szent György-templom plébánosa, Henczel Szabolcs atya is. Isten áldását kértük közösen az új tanévre, erőt és kitartást az idei feladatokra!
A szentmise után az első évüket megkezdő kisdiákok köszöntötték lelkesítő verssel az új tanévet, majd iskolánk igazgatója, dr. Kovács András nyitotta meg ünnepélyesen az iskolaévet.
A tanévnyitón elhangzott néhány praktikus, tanévet segítő információ is: szeptember 4-én, hétfőn minden diáknak az első három órája osztályfőnöki lesz, ahol a szervezési feladatokat beszélik meg az osztályok. Utána már hétfői órarend szerinti tanítás lesz. Aki a napközit – tanuló szobát lemondó papírt a tankönyvosztáskor nem töltötte ki, hétfőre vissza kell hozni, ennek, illetve külön kikérőnek a hiányában 4 óráig bent kell maradni az iskolában!