A Szent Orsolya Gimnázium 14 diákjából és 2 felnőtt kísérőjéből álló csapat már április óta készült a Kempteni Diákszínházi napokra, ami 2017. 06. 26-30-ig tartott.
A feladatok között az első volt, hogy eldöntsük, milyen nyelven fogjuk előadni a kiválasztott darabot. Meghívóink felajánlották, hogy magyarul is előadhatunk, ebben az esetben német nyelvű összefoglalóval segítették volna a megértést. Hosszas tanakodás után a német nyelvű előadás mellet döntöttünk: egyrészt úgy éreztük, így megtiszteljük meghívóinkat, vendéglátóinkat azzal, hogy anyanyelvükön adunk elő, másrészt pedig arra gondoltunk, hogy a diákok ezáltal is fejleszthetik nyelvtudásukat, így még hatékonyabb lehet a nem kis költségvetésű németországi út. A választás Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány című darabjára esett.
Kellemes utazás után június 26-án, hétfőn 17:00 órakor érkeztünk a meghívók által megadott helyszínre, ahol a fogadó családok vártak minket. Csak rövid időre váltunk el egymástól, mivel 19:15-kor már találkoztunk is. Kempten városa ugyanis mindjárt az első estére meghívott minket a Glen Hope c. angol nyelvű színházi előadásra, így a német mellett az angol nyelvet is gyakorolhattuk.
2. nap, kedden 11.30 – 15.30-ig a főpróba következett a városi színház nagyszínpadán. Izgalmas volt a helyszínen újra átgondolni, hogy a kész darabot hogyan tudjuk az adott helyszínre adaptálni. Mivel az előadást jóval érkezésünk előtt alapos, mindenre kiterjedő levelezés előzte meg, valamint rendkívül segítőkész, rugalmas és felkészült színházi teammel volt dolgunk, nem okozott problémát a teljesen új helyszín, a technikusokkal is nagyon gyorsan és jól össze tudtunk dolgozni. Itt megmutatkozott az Orsolyás fiatalok technikai felkészültsége is.
A főpróba után 19.00 órától ismét nagyon jó programban lehetett részünk. Az ugyancsak a Színházi Napokra érkezett olasz testvérváros, Trient csoportjával, valamint a vendéglátó családokkal együtt a Testvérvárosok Baráti köre meghívására bowlingozhattunk.
3. nap, szerdán délelőtt és kora délután szabad program volt, egészen 16:15-ig. 16:30-kor ugyanis ismét színházi előadásra voltunk hivatalosak. Ezúttal az olasz testvérváros előadását tekinthettük meg olasz (!) nyelven, valamint egy német nyelvű darabot. Ekkor már nagy volt az izgalom, hiszen ezen a napon este 7 órakor kezdődött a saját előadásunk is.
Izgalommal vártuk a fogadtatást. Az előadás végén azonban a közönség tapsából egyértelműen kivehető volt, hogy munkánk nem volt hiábavaló: sikerült elnyerni a közönség tetszését.
Az előadást party követte, ahol gratuláltak többek között a szervezők, a város polgármestere, a befogadó családok, a Kemptenben élő magyarok.
A 4. napon, csütörtökön – már feszültségtől mentesen – 2 órás városvezetésen vehettünk részt, bepillantást nyerhettünk a városnak még azon zugaiba, ahol szabadidőnkben nem jártunk.
A városban gyorsan elköltött ebédet követően autóbuszunkkal a nem túl nagy távolságra található Alpesi bobpályára indultunk, ami Németország leghosszabb bobpályája, csaknem 3 km hosszú. Itt is nagyon gyorsan elszállt az idő, főleg annak, aki a gyönyörű napsütésben a pálya kiindulópontjára gyalog tette meg az 1 órás hegyi utat.
Kora estére vártak minket haza a szállásadók, hogy az utolsó estét együtt tölthessék vendégükkel, elbúcsúzhassanak, mivel másnap reggel, pénteken hazautaztunk.
A búcsú bizony egy-egy családnál könnyesre sikeredett, ami arra enged következtetni, hogy vendéglátó és vendég egyaránt jól érezte magát, egy–egy újabb baráti, emberi kapcsolat kezdődött, mindkét fél gazdagodott.
A Baráti Kör célja – ahogy a Kör elnökasszonya meg is fogalmazta, s egyben üzente - éppen ez: a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően minél több soproni juthasson el Kemptenbe foglalkozástól, beosztástól, egyéni lehetőségeiktől függetlenül, hogy minél inkább kiszéledhessenek az interkulturális, hétköznapi emberi kapcsolatok is.
A Szent Orsolya Gimnázium Színházi Napokra szerveződött csapata ezúton fejezi ki köszönetét, hogy lehetőséget kaptunk városunk képviseletére, s törekvésünk és reményeink szerint hírnevének öregbítésére.
Az orsolyás színjátszó csoport tagjai:
Gaál Gellért 9.bg
Gaál Gréta 11.ag
Gabnai Márta 7.bg
Göndöcs Eszter 9.bg
Halmai Erna 9.bg
Incze Luca 11.ag
Koroknai Hanna 11.ag
Kovács Borbála 7.bg
Kovács Fanni 9.bg
Milchram Dániel 10.bg
Monica Montasser XI.
Mozsolits Bence 10.bg
Peitl Berta 9.bg
Rákóczy László 10.bg
Salamon Márton 9.bg
Felkészítő-kísérő tanárok:
Dr. Kovácsné Vinkovics Éva
Mastalír Márta