Iskolánkban idén első - és remélhetőleg nem utolsó - alkalommal került megrendezésre Barta-Barát Éva néni, Nagy Árpád tanár úr, Böröcz Marika néni és Tóth Norbert tanár úr szervezésében a Tudomány a vadonban elnevezésű természettudományos és biciklis tábor, melynek a hegykői Közösségi Ház adott otthont. Ezalatt a három nap alatt változatos programokkal, érdekes kísérletekkel és sok-sok nevetéssel indult a részvevők számára a nyári szünet, na meg persze egy kellemes izomlázzal. :)
Június 13-án, kedden reggel indultunk neki utunknak Sopronból, ahonnét kényelmes tempóban haladtunk a Fertő-parti bicikli úton Hegykő irányába. Érkezés után elfoglaltuk a szállásunkat, majd kezdetét is vette a program. Négy véletlenszerűen kialakított csapatba rendeződve kellett feladatokat megoldanunk a három nap során, volt amelyet egyből abszolválni kellett, de volt, amelyre mindhárom nap rendelkezésünkre állt. Elsőként Éva néni tartott nekünk egy előadást a Fibonacci-számokról és a Fibonacci-spirálról, ehhez kapcsolódó feladatunk természetfotók készítése volt, melyeken szerepelnie kellett a nevezetes spirálnak. Ezután kaptunk anyagokat egy árral szemben úszó tutaj elkészítéséhez, egy újrahasznosított PET-palack madáretetőhöz, melyeket szintén a tábor végéig tudtunk elkészíteni, illetve előkészítettünk csapatonként egy-egy levelet egy csütörtöki kísérlethez, amelyben kioldottuk a levelekből a klorofillt.
Ebéd után nekiindultunk az első terepfeladatunknak, ahová a négy csapat mindig a négy kísérőtanár egyikével ment. Egy nap mindenki kettő terepfeladatot oldott meg, így a második este végeztünk a gyakorlati természettudománnyal. A mi csapatunk először Árpi bácsival ment a Fertő-nádasba, hogy egy növényhatározással kapcsolatos feladatot oldjon meg, de a későbbiekben hasznosítottunk hínárok által képzett oxigént Norbi bácsival egy biokémiai kísérlet keretei közt, Marika nénivel készítettünk egy olyan tutajt, ami képes volt átúszni egy patak egyik oldaláról a másikra egy egyenes mentén, és végül Éva nénivel mértük meg ugyanennek a pataknak a vízhozamát egy seprűnyél, egy pingpong labda és egy számológép segítségével. Ezek a feladatok hatalmas csapatmunkát igényeltek, így a tábor végére azokkal is szoros barátságot kötöttünk, akiket ezelőtt esetleg csak látásból ismertünk a suliból. Második nap Sántha Erzsi néni is meglátogatott minket, vele különböző élelmiszerekből, például mustárból, tejfölből, chipsből vagy sörből mutattunk ki keményítőt, sótartalmat, vagy éppen cukrot, illetve délután megmértük vele a hegykői horgásztó (és hirtelen felindulásból egy táborozó nyálának) pH-ját, klórtartalmát, nitráttartalmát és még pár másik értéket is. Külön érdekesség volt sokunk számára az is, amikor első éjjel egy csillagászati előadást tartott nekünk a Magyar Csillagászati Egyesület két soproni tagja.
Két feladat között persze mindig volt időnk kikapcsolódni is, sokunk igénybe vette a pingpong- és csocsóasztalokat, a kovácsműhelyben barkácsolt, házi készítésű gravírozóval rajzolt fára vagy átbiciklizett Fertőhomokra, ahol egy remek kosárpályát találtunk. Hála a jószívű szülőknek sok finomat is ettünk két főétkezés között, kaptunk cseresznyét, epret, banánt, dinnyét, de második este a gulyásleves mellé több mint 130 darab palacsintát is sütött nekünk az egyik kedves apuka, ami különösen kellemes meglepetés volt az egész napos túrázás és játék után.
Utolsó nap tartottunk még egy kvízt és egy ügyességi vetélkedőt, ahol egyaránt szükségünk volt tantárgyi tudásra, de kreativitásra, gyorsaságra és fantáziára is. A táborzárás után nem sokkal hazaindultunk, és sok új tapasztalattal, tudással, na meg persze szép emlékekkel vágtunk neki a domboknak.
Szerző: Boda Brigitta