„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért bűnben maradtok.” (Jn 9,41)

Márciusi ifjak új köntösben
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közelebb kerülni Istenhez

Biológiai sikerek: az OKTV-n is bizonyítottak a Szent Orsolya Gimnázium végzősei.

A természettudományok iránti elkötelezettség és a kitartó munka ismét meghozta gyümölcsét a Szent Orsolya Gimnáziumban. Végzős tanulóink idén is kiválóan szerepeltek a biológia Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) vármegyei fordulójában. Az iskolai forduló után a vármegyei megmérettetésen három diákunk is sikeresen helytállt: Németh Gréta (12.bg), Mészáros Hanna (XII. osztály), Nikl Ágoston (12.ag). Németh Gréta és Mészáros Hanna csupán néhány ponttal maradt le az országos döntőről. Eredményes szereplésükre így is rendkívül büszkék vagyunk, és ez itt megszerzett tudásuk már biztos alapot jelent számukra az előttük álló emelt érettségi vizsgákhoz. Ágoston számára a biológia OKTV döntője már nem ismeretlen terep, ugyanis Ágoston tavaly, 11. osztályosként is bejutott az országos fináléba. Így idén már rutinos versenyzőként vehet rész a döntőben.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak, Nagy Árpád tanár úrnak!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde