„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” (Sebő Ferenc)
2026. március 3-a délutánján a Széchenyi István Gimnázium adott otthont a XIX. Barsi Ernő-, valamint a „Tiszán Innen, Dunán túl” országos, minősítő népdal-éneklési versenynek. Ahogy az Farkas Gábor, az intézmény igazgatója üdvözlő gondolataiban is kifejtette, aki népdalt énekel kapcsolódik a tájhoz, ahol a dal megszületett, a közösséghez, amely énekelte, az elődökhöz, akik továbbadták és osztozik abban, amit a dal maga jelent. Azt mondják, hogy a mai ember nem kiváncsi arra, ami a komfortzónáján kívül esik, ennek dacára 1-4., 5-8., sőt még gimnazista szekcióból csak a szűkebb pátriából több, mint 80 nevező produkció vonult fel és kapcsolódott a tájhoz, elődökhöz és közösségekhez a széki és moldvai vidékektől egészen a rábaközi falvak dallamaiból. A mottónak választott idézetet kissé továbbfűzve, a hagyomány forrás, amelyből meríteni lehet, hogy életben maradjunk.
Ezért a merítésért vagyunk hálásak és büszkék az indulókra, mind az alsó tagozatról és messze nem kevésbé Ilisz Laurára, Kiss Gergőre, Nagy Noémira, Balogh Lénára (arany m.) és Szehágel Hannára (ezüst m.) az 5., Tarjányi Örsre (bronz m.) a 6., Kárpáti Emese Kingára (ARANY minősítés)a 7. évfolyamból.
ALSÓ TAGOZAT
Szóló kategória:
Balogh Liza 2.a (ezüst)
Patyi Kloé 3.a (ezüst)
Énekegyüttes kategória:
Énekes Pintyőkék - 2. évfolyamos gyerekek (5 fő) Ezüst minősítés: Balogh Liza, Darvas Rókus, Horváth Bence Péter, Kiss Gréta, Tóth Márk Balázs
Zengő Pacsirták - 3. évfolyamos gyerekek (7 fő) Ezüst minősítés: Betuker Virág, Fazekas Ákos Antal, Holló Noémi, Horváth Boglárka, Patyi Kloé, Rabi Ambrus
Kisegyüttes kategória:
3. évfolyamos gyerekek (2 fő) Ezüst minősítés: Balogh Lenke Mária és Buzási Ferenc Félix
FELSŐ TAGOZAT
Szóló kategória:
Balogh Léna (arany)
Szehágel Hanna (ezüst)
Tarjányi Örs (bronz)
Kárpáti Emese (KIEMELT ARANY - továbbjutott a megyei fordulóra!)
Énekegyüttes kategória:
Hársfa Trió: (ezüst) Ilisz Laura, Kiss Gergő, Nagy Noémi
Írta: Csima Zsolt

