„Akkor ott hagyta őt az ördög, angyalok jöttek és szolgáltak neki.” (Mt 4,11)

Közelebb kerülni Istenhez
Parketten a polka és a csárdás (is)
Felsős Farsang (képekben)
Orsolya bál 2026
„Isten szeretetének napsugarává váljatok!”

Ezüstérmet nyert a Szent Orsolya csapata

A február már hagyományosan is a Területi Röplabda Döntők ideje. Ebben az évben is, az előző évekhez hasonlóan érem, és továbbjutási reményekkel vágtunk neki a sorozatnak.

Az első körben hazai pályán két sima győzelemmel rajtoltunk, majd a második fordulóban is ugyanebben reménykedtünk. Sajnos a nagy rivális Berzsenyi Gimnázium ellen nem jött össze a bravúr, nagyon szoros mérkőzésen, de sajnos alulmaradtunk. 

Mindezek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a lányok, az ezüstérem, és a továbbjutás miatt. A vármegyei elődöntőben folytatjuk tovább.

Csapattagok:

- Albert Sára
- Csepregi Cserne
- Farkas Léda
- Kovács Annabell
- Nagy Eszter
- Nagy Petra
- Szabó Boglárka
- Viasz-Kádi Julianna
- Mogyoróssy Janka

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde