A Szent Orsolya Gimnázium 9. osztályos THE MEN csapata (Ivánkovics Áron, Németh Gergely Gábor, Sztahovszky Dániel) 2. helyezést ért el a FizikaTúra19-en. Az idei verseny is rengeteg érdekességet tartogatott, akárcsak az előző években.
Az előfeladatok idén is izgalmasak voltak: az elsőben egy bemutatót kellett készíteni a mikro- és nanoműanyagok kiszűréséről és lebontásáról, míg a második feladatban egy videót kellett forgatni arról, hogyan lehet egy vödör sárból a lehető legtöbb vizet eltávolítani mechanikai módszerekkel – a gravitáció használata nélkül.
A verseny napján a túra a Lővér Szállótól indult és a Szalamandra-tónál ért véget. A hosszabb útvonalon haladva hét állomáson különböző vízzel kapcsolatos feladatok vártak ránk, amelyek közül többhöz kísérleteznünk is kellett. Az egyik állomáson például a páralecsapódás okozta esőzést figyelhettük meg kicsiben, míg egy másiknál a lehető leggyorsabban kellett eltávolítanunk az olajat egy pohár víz felszínéről.
A versenyt az őszi erdő hangulata tette még élvezetesebbé. Köszönjük a túra főszervezőinek (Barta-Barát Lászlóné, Lang Ágota és Nagy Róza tanárnőknek) ezt a remek hangulatú versenyt!
Sztahovszky Dániel (9.ag)