„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért bűnben maradtok.” (Jn 9,41)

Márciusi ifjak új köntösben
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közelebb kerülni Istenhez

Különleges zenei élmény a Győri Filharmonikusokkal

Iskolánk 6. és 7. évfolyamos tanulói egy rendhagyó zenei előadáson vehettek részt a Lázár Ervin Program keretében. A rendezvényt a Győri Filharmonikus Zenekar tartotta, akik a „Négy húron pendülve – Tavasz, nyár, ősz, tél variációk” címmel bűvölték el a közönséget. A műsor során tanulóink nemcsak meghallgathatták, hanem meg is ismerhették a vonós hangszerek gazdag kifejezőkészletét és az évszakok zenei sokszínűségét.

A 6. évfolyamos diákok a harmadik és negyedik, míg a 7. évfolyamosok a hatodik és hetedik tanórában hallgatták meg az közel 1 órás előadást. A zenekar a klasszikus zene különleges darabjaiból állította össze repertoárját, amely kifejezetten a fiatalok számára összeállított, interaktív program volt.

A rendezvény örök élményt nyújtott a tanulóknak, akik nagy érdeklődéssel kísérték a zenekar bemutatóját. Külön öröm számunkra, hogy ilyen magas színvonalú művészeti programot szervezhettünk az iskolánkban, ami hozzájárult a tanulók zenei műveltségének gazdagításához.

Köszönjük a Győri Filharmonikus Zenekarnak az inspiráló előadást, valamint a Lázár Ervin Program szervezőinek a lehetőséget!

Írta: Tóth Norbert

Fotó: Czömpöly Andrea

 

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde