Idén, harmadik alkalommal került megrendezésre az Andrássy emléktúra. Iskolánk nagygimnazistái a természettudományos munkaközösség tagjainak kíséretével indultak neki az útnak, szeptember 7-én. Az idei csúcsnak a Rax-Schneeberg csoport második legmagasabb pontja, a Heukuppe lett kitűzve. A hegység Alsó- Ausztria és Stájerország határán helyezkedik el, 2007 méter tengerszintfeletti magasságban. A túrázók nagy lelkesedéssel vágtak neki az előttük magasodó kihívásnak, amely 1000 méter szintkülönbség megtételét tartalmazta. A Gretchensteig útvonal változatosságában nem csalódva kezdték meg a felfelé vezető részét a túrának. A fenyvesek árnyékából kiérve, egy nehezebb, néhol még drótkötéllel is biztosított szakasz vette kezdetét a csúcshoz. A fennsíkra érve az addig kellemesen lengedező szél, hamar viharossá vált. Szerencsére a túra egésze esőzés nélkül telt, sok napsütésben lehetett részük. A magas szirtről parádés kilátás nyílt az Alpokra. Megcsodálhatták, a már sokak által megmászott Schneeberget is. Az itt található hüttében tartott pihenő után megújult energiával indultak lefelé a kiindulóponthoz. A hegy lábánál egy tehéncsorda mellett elhaladva, mindenki megfigyelhette a békés állatokat. A túrázók nem csak megtapasztalhatták a természet szépségeit, hanem arról tanulhattak is a túra során. A résztvevők élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva szálltak fel az autóbuszra, és tértek vissza Sopronba.
Írta: 12.ag osztály