„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,8)
„…hogy történt a csoda,/ melynél szebbet nem álmodtunk soha!”
Élményekkel teli Orsolya-nap
Nagyon nagy kopaszavató görög módra
Szép eredmény a III. Várkerület Rallyn
Zarándoklaton a Fekete Madonnához

Költészet napja az alsóban

„ Nem szükséges, hogy én írjak verset,

de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék,

különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.”

József Attila

A magyar költészet napján 2.A osztályosaink Vargáné Vass Katalin osztályfőnök vezetésével a GYSEV-en jártak és közös szavalással örvendeztették meg a váróteremben várakozó utasokat. Az osztály előadta József Attila: Altató című versét, majd azt követően az erre az alkalomra készített kis zászlócskákat osztották szét az utazóközönségnek. Produkciójuk nagy sikert aratott.

A Deák téri iskolaépületben rendhagyó dekorációval készültek a másodikosok, mellyel a versek és a költészet fontosságára igyekeztek felhívni az alsó tagozatos tanulók figyelmét.

Zenés – verses programmal látogatott el hozzánk a Dallamóka együttes, Radnóti Miklós, József Attila, Weöres Sándor megzenésített verseiből nyújtottak át egy csokorral a gyerekeknek. A programot közös éneklés zárta. Köszönjük Emi néninek és Józsi bácsinak a színvonalas előadást.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország