„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért bűnben maradtok.” (Jn 9,41)

Márciusi ifjak új köntösben
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közelebb kerülni Istenhez

Bál izgalmakkal, meglepetésekkel

Február első péntekjén rendezte meg intézményünk a hagyományos iskolabálját a tavalyi évhez hasonlóan a Solo étteremben. A bálon hivatalosan a 8–12. évfolyam vehetett részt. A nyitótánc palotást a végzőseink közül 16 pár adta elő Németh József táncpedagógus instrukciói alapján. Ezt követően a diákok tanáraikat kérték fel egy bécsi keringőre, majd kezdődött a tánc és a mulatság. Az este folyamán két meglepetéstáncot is láthattak a résztvevők: modern táncot, illetve a 12.bg rendőrségi nyomozásra felfűzött bemutatótáncát.

Az elmaradhatatlan tombolasorsoláson – melyet a három 11. évfolyamos osztály vezényelt le – értékes nyeremények találtak gazdára, a kisebb ajándékokat, felajánlásokat az iskolában vehették át gazdáik.

Fotó: Erényi Márton

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde