„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban
Nemzeti múlt és parlamentarizmus

Szülői bál

Hosszú idő után 2017. január 28-án,ismét megrendezésre került a Szent Orsolya iskola Szülői bálja, melynek helyszíne a Mediterrano étterem volt. A szervező szülők  minden várakozását felülmúlta a jelentkezők létszáma, 261-en tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt. Az est fővédnöke, dr. Veres András a győri egyházmegye főpásztora, valamint dr. Kovács András iskolaigazgató Úr és a szülők részéről Mendéné Lajtai Krisztina köszöntötték az egybegyűlt vendégeket. 8 órakor az iskola végzősdiákjainak (Németh József táncmester felkészítésében) elegáns palotás táncával kezdődött a bál, mely stílusos megnyitása volt a vigasságoknak.
A nyitótánc után Püspök atya asztali áldásával került felszolgálásra a vacsora. Fél 10-kor szintén iskolánk tanulója Gaál Gréta és partnere a World Dance Táncegyesület tagjai, latin-tánc formációjukat adták elő, ezen látványos előadással remek hangulatot teremtve a táncoslábú szülők számára. A talpalávalót a Party Zóna zenekar szolgáltatta.
A tombolák és fődíjak is tulajdonosra leltek éjfélkor. Köszönjük mindazon szülőknek és pedagógusoknak, akik részvételükkel segítették az est létrejöttét, és mindazoknak, akik támogatói jegyek megvásárlásával illetve tombolafelajánlásaikkal segítették e kezdeményezést. Nem titkolt szándékunk, hogy ezzel hagyományt teremtsünk, hiszen egy bál az együttlét örömét és egyben jótékonysági célt is szolgál. A befolyt 500.000 Ft-tal a Szent Orsolya Rend és Iskola Alapítványát támogattuk.

Mendéné Lajtai Krisztina SZV elnök

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde