„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené.” (Mt 22,21)
„…hogy történt a csoda,/ melynél szebbet nem álmodtunk soha!”
Élményekkel teli Orsolya-nap
Nagyon nagy kopaszavató görög módra
Szép eredmény a III. Várkerület Rallyn
Zarándoklaton a Fekete Madonnához

Alsós művészpalántánk

Fekete Kata iskolánk 3.c osztályos tanulója szívesen rajzol és tehetségét egy soproni rajziskolában is pallérozza. Már az elmúlt tanévben is megnyerte a Soproni SZC Handler Nándor Technikum által szervezett megyei rajzversenyt, melyen az idei évben ugyancsak az első helyezést érdemelte ki.

A döntőbe jutáshoz egy híres soproni épület rajzával lehetett pályázni. Kata édesapja javaslatára a Bécsi domb közelében található esernyős házat választotta, amelyet olyan sikeresen jelenített meg, hogy egyenes útja vezetett a november 22-én megrendezésre kerülő helyszíni versenyre.

A döntőben egy órát kellett ábrázolni szabadon választott technikával, mellyel kiérdemelte az 1. helyet.

Szeretettel gratulálunk!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde