Iskolánk diákjai és kísérőtanárai két turnusban – július 9–15. és 16–22. között – Angliába utaztak kirándulni.

Az első csapatban 23 diákkal 4 tanár – Árkiné Kiss Judit, Kelemen Dóra, Horváthné Bertha Ágnes és Varga Viktor – vágott neki a tengeren, azaz a csatornán túlnak. (Buszunkon egy budapesti alapítványi iskola, a Diákszempont tanulóival–tanáraival osztoztunk.) Az első – aztán majd az utolsó nap – az utazásé volt, a csapat az esti órákban érkezett meg a német–belga határon (Aachen–Raeren) fekvő tranzitszállásra. Innen vágtunk neki a csatornának, azonban Calais-ban az útlevél-ellenőrzés olyannyira elhúzódott, hogy nem értük el a tervezett kompot, csak másfél órával később indulhattunk. Így veszélybe került az angliai programunk is: kérdéses volt, hogy Canterburyben még meg tudjuk-e látogatni a katedrálist. A tervezetthez képest kisebb módosulással bejutottunk az apátságba, körüljárni ugyan már nem tudtuk, de részt vehettünk egy anglikán szertartás szerinti misén, amelyen a világhírű, gyerekekből és felnőttekből álló kórus is szerepelt. Este érkeztünk az angliai szállásunkra, a Leysdown on Sea-i Holiday Parkba, ahol mobil home-okban aludtunk.

Másnap meglátogattuk a legszebbnek tartott angol várkastélyt, a Leeds Castle-t – csapatunk a „legszebb angol kastély” címet megosztva adja ki Leeds és a 4. napi Scotney Castle között. A kastélyban egy rövid vetítésen ismerhettük meg az épület leghíresebb – elsősorban női – lakóit, végigjártuk a labirintust – kissé nehezteltünk a középen álló szikláról irányító angol úrra, hogy nem hagyott bennünket kicsit hosszabban bolyongani –, majd egy barlangon keresztül „szabadultunk”. Délután Rochesterbe látogattunk, ebben az angol kisvárosban írta regényei nagy részét Charles Dickens, róla és életművéről is bemutattak érdekességeket a városi, elsősorban helytörténeti múzeumban, amelynek egy részében egy börtönhajót mintáztak meg (a napóleoni háborúk idején annyira megteltek az angol börtönök, főleg francia rabokkal, hogy kialakult a börtönhajók intézménye). A nap zárásaként Leysdown on Sea-ben lementünk a tengerpartra/ a Temze torkolatához (kisebb vita alakult ki, hogy a tengerparton vagy a folyó tölcsértorkolatánál vagyunk-e), kipróbáltuk a víz hőfokát, csigaházakat szedtünk, és volt, aki még apró medúzákkal is találkozott. Harmadik napunkat Londonban töltöttük, meglátogattunk egy-két kihagyhatatlan szépséget (Westminster-negyed: Parlament, Big Ben, a lovastestőrség laktanyája, Downing Street 10, Buckingham Palace, St. James Park, The Mall, Piccadilly Circus, China Town, Trafalgar Square), egy röpke körbeszaladásig bekukkantottunk a National Gallerybe – az ügyesebbek megtalálták Van Gogh egyik napraforgós képét, mások Leonardo vagy Michelangelo alkotásiban gyönyörködhettek. Ezt követően a bátrabbak felültek a London Eye-ra, hogy felülről is körbetekintsenek a kilencmilliós nagyvároson. Utolsó angliai napunkat a Scotney Castle-nál indítottuk, amely nagy tetszést aratott diákok–tanárok körében: lenyűgöző volt a régi kastély romjaiban is, az újban pedig nagyon kedves és beszédes idegenvezetők tettek róla, hogy mindenki használhassa angoltudását. Ezt követően Hastingsbe, az 1066-os partraszállás városába utaztunk, a tengerpartra, ahol a bátrabbak a süvítő szélben is kiélvezték a tenger langyos vizét, az óvatosabbak túrázhattak vagy meglátogatták a Fishermen’s Museumot. A legfáradtabbak és éhesebbek pedig igazi tengerparti fish&chipset kóstolhattak. Rövid látogatásra még felkerestük Rye városát, ahol a középkori városmagban tettünk egy rövid sétát. Utolsó angliai esténken a diákok többsége közösen nézte meg a naplementét a Temze partján, így búcsúztak Angliától.

Hazafelé is Doverből indult a kompunk, de Calais helyett Dunkerque volt a célpontunk, az időjárás pedig velünk szomorkodott: az érkezéskor fehér doveri sziklák indulásunkkor már szürkén köszöntek el. Utolsóként a belgiumi Brugge-be látogattunk, megnéztük a belvárost, meggyőződhettünk róla, hogy itt a legtöbben valóban biciklivel közlekednek – vagy hajóval a csatornákon, vagy lovas hintóval –, és megkóstoltuk a belga csokit is. Hazafele is a belga–német határon volt a tranzitszállásunk, majd várt ránk a hosszú út hazáig – a Sopron táblát nagy ovációval fogadtuk…