„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

Merjetek álmodni, higgyetek magatokban - Orsolyás Ballagás
A szavak ereje: Talpra magyar...

„…közelebb kerüljünk egymáshoz és önmagunkhoz” - Végzősök lelkigyakorlata

Szeptember 15-én, pénteken a brennbergi tábor területén tartotta iskolánk 12. évfolyama a végzősök hagyományos lelkigyakorlatát.

A tradíció a régi, a helyszín új volt – a végzős közösségek számos kihívás, döntés, feladat előtt állnak az idei tanévben, így számukra erőt adó, felkészítő, elgondolkodtató eseménnyé válik az évente megrendezett lelkigyakorlat. Idén a 12.-eseket Kirner Zoltán atya, kőszegi plébános segítette Gergő atyával együtt.

A végzősöket osztályfőnökeik – Horváthné Bertha Ágnes és Tóth Norbert – kíséretével busz vitte ki a brennbergi táborba. Zoltán atya három rövid előadást tartott többek között a boldogságkeresésről, feladatainkról és Isten megtalálásáról, majd a diákok kiscsoportokba sorakozva igyekeztek saját életükre vonatkoztatni a hallottakat. Közben elcsendesedhettek a szentségimádáson, volt gyónási lehetőség, majd zárásként szentmise. Gergő atya pedig a folyadék-utánpótlásról gondoskodott: finom teát készített.

És végül álljon itt néhány gondolat arról, mit is adott végzőseinknek ez a nap:

Lehetőséget kaptunk, hogy jobban megismerjük egymást.

Jó volt mások segítségével elgondolkodni saját magunkról és arról, hogy mi tesz boldoggá minket az életben.

A kiscsoportos beszélgetések miatt emberibbnek és mélyebb személyiségnek ismertem meg néhány embert.

Megnyíltunk egymásnak, jó volt megismerni egyeseket mélyebben. A másik osztállyal is jobb lett a kapcsolatunk.

Fogadalmat tettem.

Számomra meglepő volt a lelki nap, nagyon jó volt sulin kívül is időt tölteni a többiekkel, olyan emberekkel is beszélgettem, akikkel eddig nem igazán, és nem várt eredményt is hozott a közösség életében.

Tetszett, mert szükségem volt ilyen mély beszélgetésekre.

Teret adott a kommunikációra, segített ráébredni, hogy azokkal az emberekkel, akikkel az iskolai hétköznapok kapcsolatépítésre szánt tíz perceiben nem keressük egymást, több dologban hasonlítunk, mint gondolnánk.

Kellemes kiszakadás a megszokottból, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és önmagunkhoz.

Észre kell venni magunk körül a kis örömöket is.

Számomra a lelkigyakorlat „csak” megerősítés volt.

Számomra a lelki nap egy csapatépítő, lelkileg sérelmileg megtisztító program volt. Sokat nevettünk és elmélkedtünk. Feltöltődtem lelkileg és szellemileg.

A kiscsoportos megbeszélések során nagyon jó volt végre őszintén beszélgetni azokkal az emberekkel, akikkel még sosem volt alkalmunk így és ilyen témákról beszélnünk. Marika néni említette, hogy régen az ő osztálya a három napot is kevésnek találta, és erre az osztály azt mondta, hogy az egy nap is bőven elég lesz, de végül többen is arra jöttünk rá, hogy erre három nap sem lett volna elég, ahogy azt Marika néni mondta. Én még sokáig ott maradtam volna. Köszönöm ezt a csodás napot.

Pozítív csalódás volt számomra ez a nap, és azt emelném ki, hogy olyan emberekkel sikerült szorosabb kapcsolatba kerülnöm -a csapatépítő beszélgetéseknek köszönhetően-, akikről korábban nem is gondoltam volna.

Örülök, hogy jobban megismertük egymást.

Felemelő volt, véleményem szerint mindenki gyarapodott mind hitben mind lelkiekben. Jó közösségépítő program is volt egyben.

Úgy éreztem, megállt az idő.

Számomra jó volt a lelki gyakorlat. Különösen az, hogy évfolyam szinten voltunk eggyütt, így nem csak a saját osztálytársaimat tudtam, hanem őket is jobban megismerni. Sokat segített, hogy másoknak segítsünk önbizalmat adni és támogatni céljaikban.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde