„Békesség nektek!”
„Tedd ide ujjadat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.”

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

Alsós sikerek a Harmatcsepp verseny országos döntőjében

A Tanítók Fekete István Egyesülete 2022/2023-as tanévben is meghirdette a „Harmatcsepp” tanulmányi versenyt, amelyet a katolikus iskolák alsó tagozatos diákjai számára szerveznek. Az előző évekhez hasonlóan, az idén is szép számmal indultak diákjaink a megmérettetésen.

A verseny célja a tanultak elmélyítése mellett az olvasás megszerettetése, a logikus gondolkodás és önálló feladatmegoldó képesség fejlesztése, felkészítés, felkészülés a későbbi versenyzésre.

A 2-4. évfolyamos tanulók hittan, matematika, nyelvtan-helyesírás és olvasás-szövegértés tantárgyakból jelentkezhettek, melyen évente kb.1500-2000 kisdiák vesz részt.

Az első három levelezős forduló után az elődöntő feladatait iskolánkban írták a gyerekek. Ennek eredményeként matematikából két tanulónk jutott be a budapesti döntőbe, melynek helyszíne a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont.

A budapesti döntőben kiválóan versenyeztek tanítványaink és nagyon szép eredménnyel tértek haza.

Halász Balázs 3.c osztályos tanuló az előkelő 3. helyezést érte el, felkészítője Horváth Ibolya.

Péterffy Luca 4.b osztályos tanulónk a kiváló 4. helyet szerezte meg, felkészítő pedagógusa Simonné Vörös Ágnes.

Szeretettel gratulálunk!

Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde