„Békesség nektek!”
„Tedd ide ujjadat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.”

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

Sikerek a Sarkady versmondó versenyen

Az idei évben 20 intézményből mintegy 160 diák jelentkezett a IX. Sarkady Sándor Versmondó Találkozóra, melyen a hagyományokhoz híven szép számú szavaló kisdiákkal vettünk részt.

Az 1. évfolyamosok között Milchram Krisztián 2.a osztályos tanulónk az 1. helyet, a 3-4. évfolyamosok között Tóth Gergely 4.a osztályos diákunk az értékes 2. helyet szerezte meg.

A Pedagógusok Soproni Művelődési Házában megrendezett, kétnapos versenyen az óvodások, valamint 1–2. és 3–4. osztályosok mutathatták meg szavaló tehetségüket. A szavalatokat Roskó Mária, Apáczai Csere János-díjas tanár, Igrecz Katalin, valamint Orbán Júlia, a művelődési ház vezetője értékelte. A gyerekeket köszöntötte ifj. Dr Sarkady Sándor történész, a költő fia.

Nagy büszkeségünkre tanítványaink kiemelkedően szerepeltek.

 

Szeretettel gratulálunk.

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde