„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért bűnben maradtok.” (Jn 9,41)

Márciusi ifjak új köntösben
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közelebb kerülni Istenhez

Anyák napja az alsó tagozaton

Magyarországon május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, ünnepi díszbe öltöztetjük a szívünket, és kedves szavakkal, virággal vagy szívhez szóló ajándékkal köszönjük meg édesanyánk fáradozását, szeretetét.

Iskolánkban az ünnepet körülölelő napokban 2 – 4. osztályaink kedves műsorral készülnek az édesanyáknak, nagymamáknak, melyet az alsó tagozat Deák téri épületének dísztermében ünnepi körülmények között adnak elő és saját maguk által készített ajándékkal kedveskednek a meghívottaknak.

Első osztályosaink Anyák napján hagyományosan a Szent György templomban szentmisével egybekötve ünnepelnek. Nem volt ez másképpen az idei évben sem. A gyerekek nagy izgalommal sorakoztak fel az oltár előtt kezükben az ajándékokkal. A szentmise kezdetén versekkel és dalokkal köszöntötték a jelenlévő édesanyákat, majd az ünnepi szentmisét követően Gergő atya megáldotta az ünnepelteket.

Második/a osztályunk ünnepi műsorral látogatott el a Szent Benedek Idősek otthonába nagy örömet okozva az otthonban lakó édesanyáknak, nagymamáknak.

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

(Dsida Jenő: Hálaadás – részlet)

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde