„Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot,
hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” (Jn 3,17)

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

OKTV-döntőre készül Taschner Olivér

Bejutott az országos informatika I. kategória OKTV döntőjébe Taschner Olivér János (12.bg). A döntőt Budapesten, az ELTE-n fogják megrendezni március 25-én – a feladatok megírására 6 óra áll a versenyzők rendelkezésére. Taschner Olivér egyedüliként jutott be Sopronból az OKTV 2. fordulójára – innen a 30. legjobb eredménnyel került be az országos döntőbe.

– Minden érdekel az informatikából – talán a programozás nem áll annyira közel hozzám, nem szeretek egész nap gép előtt ülni –, ezért is indultam el az OKTV-n – na, meg Tóth Norbert tanár úr biztatására – mesélte Olivér. – Ősszel letettem az emelt szintű érettségit is informatikából, az OKTV feladatai pedig nagyon hasonlítottak az érettségi feladatokra, csak nehezebbek voltak. Volt köztük szövegszerkesztés, táblázatkezelés, honlapkészítés, prezentáció, adatbázis-kezelés, képszerkesztés – hasonló feladatok várhatóak az országos fordulóban is.

Olivér az emelt infó mellett év végén az emelt matematika érettségit is szeretné letenni, majd elsőként a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-informatika szakára készül. Egy sikeres OKTV-döntő a felvételi során is segítséget jelent: a helyezéstől függően jelentős pluszpontok járnak érte. Olivér oszlopos tagja az Orsolya TV stábjának is, az iskolai ünnepségek rendszeres közreműködője a hangosításban, fotózásban.

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde