„Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön,
meg fogják kapni mennyei Atyámtól.” (Mt 18,19)

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

Egyházmegyei Hittanverseny döntője

2023. március 11-én tartották az Egyházmegyei Hittanverseny döntőjét, amit három, több hónapig tartó levelezős forduló előzött meg. A győri döntőbe, amit az Apor Vilmos Iskolaközpontban rendeztek meg, korcsoportonként 5 csapat jutott be az induló 75 csapatból. Közöttük volt az orsolyások hat csapata is.
Végül mindkét korcsoportban megszereztük az első helyet és a kisebbeknél egy harmadikat is! Jó hangulatú és szervezésű, imádságos eseményen vettünk részt, amit ezúton is köszönünk!
Gratulálunk a lelkes versenyzőknek és tanáraiknak, akik Herr Józsefné, Huszár Marianna és Keresztény Renáta voltak!

5-6. évfolyam - 1. hely

Kóczán Imre 6.ag
Szántó-Holló Bulcsú 6.ag
Tóth Márton 6.ag

Felkészítő tanár: Herr Józsefné

5-6. évfolyam - 3. hely

Dobos Luca 5.bg
Csepeli Mária 5.bg
Rabi Katalin 5.bg

Felkészítő tanár: Huszár Marianna

7-8. évfolyam - 1. hely

Kő Dániel 7.ag
Schmidt Vince 7.ag
Simon Gergő 7.ag

Felkészítő tanár: Herr Józsefné

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde