„Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot,
hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” (Jn 3,17)

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

Koszorúcska rekordszámú résztvevővel

Két év kihagyás után ismét tánciskolán, majd koszorúcskán vettek részt az orsolyás diákok: december 16-án rendezte meg a Pro Kultúra a tánciskola lezárását a Liszt-központban.

Ez a néhány év pandémia okozta kimaradás nem vetette vissza a diákok táncos kedvét: iskolánkból minden eddiginél többen, közel 110-en vettek részt a Németh József táncpedagógus vezette tánciskolán. A vasvillás diákokkal közösen folyt a táncok tanulása, gyakorlása és a záró koszorúcska is. Az Orsolyából hagyományosan a 10. évfolyam szokott részt venni a tánciskolán, most a megnövekedett létszámot az okozta, hogy a 11.-esek is nagy létszámban jelentkeztek – pótolni a tavaly kimaradtakat, illetve néhány végzős fiú is kisegítette partnerként az alsóbb éves lányokat.

A záró koszorúcskán a hagyományoknak megfelelően asztaloknál látták vendégül a fiús és lányos szülők a táncosokat: a lányos családok az ételekről, a fiúsak pedig az innivalókról gondoskodtak. A magas létszám miatt idén asztalokat nemcsak a Liszt-központ 1., de a 2. emeletén is terítettek.

A bemutatót két csoportban adták elő a diákok, majd éjfélig lankadatlanul ropták a táncot szüleikkel és tanáraikkal kiegészülve.

fotó: Aszódi Réka, Taschner Olivér 12.bg, Szalai Márton, Horváth Bálint Gergely, Tóth Norbert

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde