„Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.” (Mt 3,15)

Koszorúcska rekordszámú résztvevővel
Hűség nap: Akik a hazára voksoltak
Szeplőtelen Fogantatás ünnepén
Elkezdődött a várakozás ideje
Eredményes diákolimpia körzeti döntő
Európai diáksport nap 2022 méter futással
A falusi lány mezítláb indult vágyai útján

275 éves iskolánk

A bécsi Niggelné Gangl Mária belső sugallattól vezérelve 1731-ben gondolta úgy, hogy orsolyita iskolát alapít Sopronban. Ennek érdekében a tehetős özvegy épületeket vásárolt a belvárosban. Amikor aztán a feltételek adottak voltak, letelepedtek a nővérek. Az iskola alapítását Mária Terézia hagyta jóvá, s indult meg az oktatás 1747. szeptember 1-én. Az évek során egy meglehetősen zegzugos, de hangulatos épületegyüttes alakult ki. A 275. évi jubileumra patináját megőrizve, a huszonegyedik századi kihívásoknak megfelelve, kívül belül megújulva, régi-új fényében tündököl.

Október 21-én, az Orsolya-napon vette kezdetét a jubileumi ünnepségsorozat. Iskolánk újra indulását követő első lelkésze, Finta József atya mutatott be szentmisét reggel nyolc órakor az 5-12. évfolyamosok számára a tornateremben, melyet a 11. évfolyamosok október 23-diki megemlékezése követett. Aztán ismét benépesült a tornaterem az óvodásokkal és az alsósokkal, hogy ők is szentmisével ünnepelhessék a jeles napot.

A legkisebbek kézműveskedéssel töltötték a délelőttöt, majd az ünnepi szentmisét követően egy koncerten vehettek részt. T. Horváth József zenész és Jacsó Erika fuvolaművész előadásában költők, soproni költők megzenésített verseit hallgathatták a gyermekek. A találóskérdések, a közös éneklés és táncolás által a gyermekek aktív részesei lehettek a jóhangulatú, vidám koncertnek.

Az alsó tagozatban lázas készülődés előzte meg a jubileumi év indulásának napját. Épületünk Deák téri homlokzatának ablakaiba kihelyezésre került az ORSOLYA 275. nagyméretű felirat. Az ünnepi alkalomra rajzpályázatot hirdettünk, a legszebb alkotásokból Orsolya napon kerítéskiállítást nyitottunk, ugyancsak az iskola utcafronti részén, mely nagy érdeklődésnek örvend.

Az Orsolya napot a kisebbek közös barkácsolással kezdték, a nagyobbak számára iskolatörténeti csapatversenyt rendeztünk. 10 órától az iskola főépületében ünnepi szentmisén vettünk részt, ahol kiskórusunk is hozzájárult a szentmise zenei szolgálatához. A délelőtt második részében az 1-2. osztályosok, közösen óvodásainkkal T. Horváth József zenés műsorán vehettek részt. A nagyobbak – akik előző napon megtekintették az Orsolya téri épület római fürdőjét – egy látványos legionárius bemutató keretében kaphattak bepillantást a kor történelmébe és az akkor élő katonák életébe. A napot közös ünnepséggel és a rajzpályázat díjkiosztójával zártuk. Tartalmas és mindannyiunk számára emlékezetes napot zárhattunk a 275. jubileumi év nyitányaként.

Az 5-6-7. évfolyam a Toldi c. mozifilm vetítésén vett részt. A 8. évfolyam sportprogram részese lehetett, míg a 9. évfolyam múzeumpedagógusok segítségével a belváros nevezetességeivel ismerkedett. A 10. évfolyam Szent II. János Pál életéről készült játékfilmet tekintette meg. A 11-12. évfolyam tanulói a díszteremben kerekasztal beszélgetést hallgathattak meg, ahol dr. Kovács András igazgató moderálása mellett az újraindulás időszakának emlékeit idézték fel az akkori főszereplők: dr. Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök, Finta József egykori iskolalelkész és Farkas Károlyné nyugalmazott igazgatóhelyettes. Ezt követően az iskola történetét és tárgyait bemutató kiállítást nyitottak meg, valamint emléktáblát avattak.

Fotó: Aszódi Réka (12.bg), Gönczöl Szabolcs (10.ag), Horváth Gréta (10.ag), Taschner Domonkos (9.bg), Zagyvai Csenge (10.ag)

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde