„Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,37b)

Lámpás felvonulás Márton napján
Rendhagyó történelemóra a soproni népszavazásról
Befejeződött a teljes felújítás
Tanári zarándoklat 2021-ben
1956-ra emlékeztünk – „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”
Szent Orsolya napján
Országos döntőbe jutottak tanulóink
Közlekedésbiztonsági nap

Közlekedésbiztonsági nap

A múlt héten – október 14-én – középiskolások számára rendezett közlekedésbiztonsági napot a soproni polgárőrség és az önkormányzat a városi stadionban, melyen iskolánk 11. évfolyamosai is részt vettek. Az esemény célja a balesetek megelőzése volt, és az, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy mit tegyünk saját és mások biztonságának megőrzése érdekében.

A helyszínen voltak a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai, bemutatót tartottak a motoros rendőrök és a polgárőrök, valamint egy autósiskola is részt vett a rendezvényen. Több lehetőség volt a jelenlévők munkájának megismerésére, többek között a mentőknél betekintést nyerhettünk az újráélesztésbe, a Wilfing Áron egyesületnél kipróbálhattuk a „részeg” szemüveget, és KRESZ-tesztet is kitölthettünk. A Volánbusz Zrt. egy csuklósbusszal képviseltette magát, amelyre fel lehetett szállni, valamint a sofőr szemszögéből megfigyelhettük, hogy milyen holt terekkel rendelkezik a jármű.

Pozitív élményekkel gazdagodtunk a délelőtt során, sok új dolgot tanulhattunk a közlekedésbiztonságról. Örülünk, hogy a mi iskolánk is betekintést nyerhetett „megmentőink” világába.

írta: Horváth Kíra és Linter Dorka XI.
Fotó: Aszódi Réka, Taschner Olivér 11.BG

© 2016-2021 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium