„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Tartós szeretet nagyböjti élelmiszergyűjtés
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban
Bál izgalmakkal, meglepetésekkel
Farsangi délutánok az Orsolyában - képgaléria
Szalagavató Szent Angéla ünnepén

Széchenyi téri épület felújítása

Horváth-házi épületHa bárki építkezésre, átalakításra adta a fejét az elmúlt időszakban, tapasztalta, mekkora áremelkedés – ezzel együtt pedig a szükséges anyagok beszerzésének nehézsége – következett be az építőanyag-piacon. Igaz ez nemcsak egy családi ház vagy lakás, de egy több ezer négyzetméteres intézmény felújításakor is. Mindezt megtapasztalta iskolánk is, hiszen finisében jár a Horváth-ház rekonstrukciója. Az ezt megelőző beruházások során a kivitelezők a kitűzött határidők előtt jó egy hónappal befejezték a munkát, most azonban a fenti okok miatt nem tudtak gyorsítani, viszont a szerződésben rögzített október 1-jei határidőre lezárul a felújítás. A részletekről dr. Kovács András igazgató úr tájékoztatott.

– Szeptember 1-től elindul a tanév intézményünk minden tagozatán – mondta el dr. Kovács András. – A tanévnyitó ünnepségünk az általános iskolásoknak augusztus 31-én 16 órakor lesz a Szent Mihály-templomban, ők másnap már iskolapadba ülnek. A gimnazisták – 5–12. évfolyamig – szeptember 1-jén 11 órakor szintén a Szent Mihály-templomban nyitják az évet, számukra 2-án, csütörtökön lesz az első tanítási nap.

Bár a Széchenyi téri épületszárnyat teljes egészében csak október elejétől vehetjük birtokba, részben mégis örülhetünk a korszerűsítés vívmányainak: a konyha és a majdnem duplájára növelt étterem megnyitja kapuit. A konyha üzemeltetésére egy országos érdekeltségű céggel kötött az iskola szerződést, korszerű körülmények között helyben főznek, a diákok és a tanárok kétféle menüsorból, valamint diétás ételek közül is választhatnak. Az előírásoknak megfelelően külön konyharészben készülnek a gluténmentes ételek. Újdonság továbbá, hogy bevezetjük az ebédidőt, így a felsős és gimnazista korosztálynak is lesz ideje kulturált körülmények között étkezni. A 9–12. évfolyam ebédsávja 11.40–12.35, az 5–8.-asoknak 12.40–14.30-ig tart. Ezt követően természetesen a tanítás folytatódik. Az alsó tagozatosoknak és az óvodásoknak nem lesz változás az étkezési időben és rendben.

A Széchenyi téri épület teljes felújítása során megújult a fűtés- és világításrendszer, megtörtént a burkolatcsere, a külső–belső nyílászárók teljes cseréje, a külső vakolás, így a két belvárosi épületszárny kívül–belül egységes arculatot nyert. A felújítás talán leglátványosabb része a konyha–étkező átalakítása, bővítése volt – az étterem teljesen megújult, üvegborítású része benyúlik a Széchenyi téri udvarrész fölé –, emellett megtörtént az akadálymentesítés is, a Horváth-házban is elhelyezték a liftet. Jelenleg a kapubeállók és az udvar térkövezése zajlik, a Széchenyi téri bejárat októbertől megszűnik, helyét a gyönyörűen rekonstruált, eddig használaton kívüli, várkerületi kapualj veszi át. A másik komoly és látványos projekt a díszterem átalakítása: itt létrejött egy 300 fős színházterem korszerű hang- és fénytechnikával, klimatizált légcserével. A 2. emeleten a tanárit is áthelyezték a vizesblokkokkal és a kis teakonyhával együtt.

A Deák téri telephelyet az idei tanévtől csak az alsósok veszik birtokba. Itt is elkezdődött a rekonstrukció: minden szinten elkészültek az új, tanulói vizesblokkok, jelenleg a villamos hálózat felújítása zajlik, és az új bútorok is megérkeztek. Az Orsolya téri játszótér elemeinek átköltöztetése, felújítása, pótlása remélhetőleg minél hamarabb, még szeptemberben megtörténik. Az épület további szükséges felújításait a következő nyári szünetekre időzítik. A Deák téri épülettel is hosszú távon tervez az intézmény: adott a lehetőség, hogy minden évfolyamon a jelenlegi háromról négyre bővüljön az osztályok száma, az idei tanévtől az 1. évfolyamon már négy osztály indul.

– Reményeink szerint október elejére minden épületünkben befejeződik a felújítás – zárta igazgató úr –, és a korszerű körülmények, megfelelő infrastruktúra lehetővé teszi a csoportbontások során kialakult osztályok megfelelő elhelyezését is.

Személyi változások

A 2021–2022-es tanévben 8 tanárral és 2 óvodapedagógussal bővül tantestületünk. Júniusban lakóhelyváltozás miatt elköszöntünk az évtizedek óta közmegbecsülésnek örvendett Nagyné Hoóz Rita igazgatóhelyettes asszonytól, helyét az új tanévtől Kükedi Józsefné tanító, mesterpedagógus, köznevelési szakértő veszi át.

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde