„Barátságosan fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról
és meggyógyította a gyógyulásra szorulókat.” (Lk 9,11b) 

Bennetek van minden - Tanévzáró Te Deum
Tánc az időben, játék a térben - ilyen volt a tanév utolsó napja
Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
„Ha az ember messze menne, el ne feledje a házát…”
Kiváló eredmények a 2024-es kompetenciamérésen – Vármegyei és városi élvonalban iskolánk

Szülők délutánja

ElőadásNovember 12-én szombaton Szülői délutánt tartottunk iskolánkban. Előzetes jelentkezés alapján közel 100 szülő vett részt rendezvényünkön. Dr Kovács András iskolánk igazgatója köszöntötte a szülőket, majd a 3. emeleti új épületrészünkről készült rövid filmet láthatták a jelenlévők.

Később a szülők körbejárhatták az új szaktanermeket, és a mindenkori végzős diákjaink által használt osztálytermeket. Az épületrész áttekintése után Süveges Gergő (Prima Díjas újságíró, műsorvezető, tanár) tanulságos és elgondolkodtató előadását hallgathattuk meg irgalmasságról, igazságosságról, érzelmekről és az ezeket befolyásoló döntésekről. A eseményt az Orsolya templomban szentmisével zártuk.
Képek a Galériában és ide kattintva érhetőek el.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde