A tavalyi tanévben az iskola természettudományi munkaközössége az 5-8. évfolyam számára természetvédelmi vetélkedőt rendezett a Föld-napja alkalmából. A vetélkedő a Zöld-íjászok (Horváth Dorisz, Mende Mirtill, , Gaál Gellért, Hencz Balázs, Salamon Márton) azaz a mi csapatunk nyerte el, melynek a fő díja egy, a Fertő-tóra szóló kenutúra volt.
A több órás kalandra egy szép szeptemberi nap reggelén került sor, amely a szakképzett túravezetőnk útmutatásával kezdődött. Ezután szállhattunk csak vízre és kezdhettünk bele az evezésbe. Az első fél óra nagyon szórakoztatóan telt, mivel öt percenként a nádasban vezettük a hajónk. Volt olyan pillanat, amikor azt hittük, már soha többet nem fogunk kijutni a rengetegből. Többször gondoltuk, hogy feladjuk, de aztán csak eveztünk tovább. Csábító volt a szikrázó napsütés a jó levegő és a természet ilyen közelsége.
A vízi utunk során különböző madárfajokat láttunk: nagykócsag, szürkegém, kis kárókatona és sirály.
Időközben egész jól belejöttünk az evezésbe. Bár a fiúk maguk szerettek volna evezni, hogy gyorsabban haladjunk, ennek ellenére mi, lányok sem hagytuk magunkat. A Fertő-csatorna közepe felé érve, felmásztunk egy nádasra épített kilátóra. A magaslatról megcsodálhattuk az élővilágot, túravezetőnk a Fertő-Hanság Nemzeti Park múltjáról és jelenéről mesélt nekünk. Sok érdekességet hallottunk.
A vissza út a csatornán már sokkal könnyebben ment. Egyre magabiztosabbak lettünk a kenu irányításában, csak úgy siklott a csónakunk a vízen. A végéhez közeledve ugyan elfáradtunk, de a jókedvünk parányit sem csökkent, a három órás túra után megkönnyebbülve és jókedvvel telve szálltunk ki a kenukból.
Mende Mirtill