„Azért ti is álljatok készen…” (Mt 24,44)

Lezárult a tánciskola
Újabb „kopaszok” léptek a nagygimisek közé
Lelkigyakorlaton voltak a soproni Szent Orsolya Gimnázium leendő érettségizői
Évkezdő kópházi zarándoklat

Újabb „kopaszok” léptek a nagygimisek közé

Befogadta a Szent Orsolya Gimnázium nagygimnazista közössége a három 9.-es osztályt: a 9.ag-t, a 9.bg-t és a IX.-t.

Alig egy hónap telt el a tanévkezdés óta, de a nagygimiseknek már bizonyítaniuk kellett, na, nemcsak a tantermekben, dolgozatíráskor, hanem játékosan és elsősorban a rátermettségüket, kreativitásukat és az osztályok együttműködését. A kopaszavató – a hagyományokhoz híven – a kilencedikes évfolyam bevonulásával vette kezdetét. Az osztályok osztályfőnökeik vezetésével mutatkoztak be: a 9.ag Kis Gergely Máté (alias Darth Vader) tanár úrral az intergalaktikus birodalom küldöttségeként jelent meg, a 9.bg-sek mint a Bosszúállók a Marvel-filmet világát idézték pár órára a tornaterembe, a IX.-esek a Karib-tenger kalózaiként vonultak be. Ezt követően került sor a legfiatalabb nagygimis évfolyam táncbemutatóira – a produkciókat a későbbi feladatokkal együtt a zsűri, Pappné Horváth Veronika és Varga Rita tanárnő, valamint Kovács Gergő Vilmos atya díjazta.

A jól sikerült táncbemutatók után különböző ötletes, kreativitást igénylő feladatokban versengtek a kilencedikesek. Volt Ki vagyok én? játék – melyben az osztályoknak egy fotóról egy jellegzetes részletből kellett felismerniük osztálytársukat. Majd pár átlagos ruhadarab felhasználásával kellett új kreációt alkotniuk egy vállalkozó kedvű modellnek, aki fel is vonult az öltözékben és be is mutatta azt. Emellett volt karaoke, szőnyegkukac játék, reklámfelismerés, a kistornateremben startolt a Tütü – ennek során minden kilencedikes visszatérhetett óvodás korába a műanyag kismotorokkal. Szükség volt az osztályok ügyességére is az almás játékban, valamint készültek fantomképek is – hogy ne legyen olyan egyszerű, az alkotók bekötött szemmel bizonyíthatták rajztudásukat.

Amíg a zsűri elvonult, hogy meghozza nem könnyű döntését, a kilencedik évfolyam letette a nagygimis esküt a szervező 10.-eseknek. Mindent megfogadta és megígértek a „nagyoknak”… A zsűri döntése értelmében a kopaszavató versenyét a IX. osztály nyerte. A jutalomban – egy tálca süteményben – azonban mindegyik 9.-es osztály részesült.

Írta: Horváthné Bertha Ágnes
Fotó: Vagdalt Brendon, Pap Richárd

© 2016-2019 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium