Húsvéti Üdvözlet

„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban

Búcsú az iskolától - Ballagás 2019

"Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

 

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt."

Ady Endre - Üzenet egykori iskolámba (részlet)

Elballagtak a Szent Orsolya Gimnázium végzősei. A végzős évfolyamot hagyományosan a 11. évfolyam diákjai búcsúztatták el saját osztályaikban. A megható percek után az utolsó csengőszó jelezte, hogy itt az idő, vége a felhőtlen iskolai pillanatoknak. A ballagási menet komótosan elindult a 3. emeletről Nagyné Kóczán Katalin (12.ag-XII.) és Sántha Erzsébet (12.bg) vezetésével. Később csatlaktak a tizenegyedikesek az iskolazászlóval, majd azt követve vonultak át dr. Veres András megyéspüspökkel, az iskolavezetéssel és a tanári karral együtt a Szent György utcán át a Szent György-templomhoz.

A templomban Kis Gergely Máté igazgatóhelyettes úr köszöntötte a vendégeket, majd dr. Veres András püspök úr celebrálta a szentmisét, koncelebrált Kovács Gergő Vilmos iskolalelkész és Horváth Imre városplébános. A végzősök közül Kanyó Rebeka (12.bg) és Kovács Cintia (12.ag-XII.) mondott könnyes búcsúbeszédet. A megemlékezés szalagját Varga Flóra és Németh Botond tűzte fel a 12.ag-XII. osztály nevében, majd Nagy Karolina és Rákóczy László a 12.bg osztály nevében. A 11. évfolyam nevében Halmai Erna (11.bg) Régi magyar áldás versét adta búcsúzóul a ballagóknak. Dr. Kovács András igazgató úr szintén személyes hangú beszédben köszönt el a 12.-esektől.

A Szent György-templomban befejeződött ballagás után a 12. osztályosok visszatértek egy könnyes–mosolygós utolsó osztályfőnöki órára tantermeikbe, régi helyükre, hogy majd hétfőn elkezdjék eddigi életük legnagyobb megmérettetését: az érettségit.

Fotó: Zsigó Fanni és Szalay Márton

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde