„Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” (Lk 12,15)

Te Deum
Szepesség természeti csodái
Búcsú az iskolától - Ballagás 2019
Húsvét
Mezei Futás sikerek a Diákolimpia városi - megyei döntőiben
Utak Istenhez

Újabb Határtalanul kirándulás Szlovákiában

2018 augusztusában iskolánk 7.b és 7.bg osztálya négynapos felvidéki kiránduláson vett részt a Határtalanul program keretében.
Utazásunk első napján jártunk Deákiban, ahol megtekintettük a román kori egykori bencés templomot és kolostort. Megemlékeztünk jelentős nyelvemlékünkről, a Halotti Beszédről.
Galántán az Eszterházy kastélyt néztük meg és koszorút helyeztünk el Kodály Zoltán emlékhelyénél.

A dévényi vár csodálatos kilátása jól bemutatta, hogy miért nevezték a várat Magyarország kapujának. Az egykori fővárosban, Pozsonyban, a magyar királyok koronázási templomát tekintettük meg és a koronázási útvonalat jártuk be. Másnap tartalmas idegenvezetéssel bejártuk a barlangra épült bajmóci várkastélyt, és jártunk Sopron testvérvárosában, Selmecbányán is. Itt meglátogattuk az egykori Bányászati Akadémia épületét, amit 1918-ban Sopronba költöztettek. Az Evangélikus Líceumnál Petőfi tiszteletére emlékszalagot helyeztünk el. Harmadik nap Körmöcbányán megtekintettük a várnegyedet a Vörös-toronnyal. Megtudtuk, hogy a város nemcsak a középkorban volt a pénzverés központja, hanem napjainkban is, itt készül a szlovák euró. Zólyom várában megemlékeztünk Balassi Bálintról, emléktábláján szalagot helyeztünk el iskolánk nevében. Besztercebányán megismerkedtünk a felvidéki német városok jellegzetes építészeti hagyományaival, megkerestük a Mátyás-házon királyunk jellegzetes címerét. Kirándulásunk utolsó napján Trencsén várának kiállító termeiben láthattuk a 17-18. századi fegyvereket és a nemesség életmódját bemutató bútorokat, ruhákat. A vár tornyából megcsodáltuk a környéket. Láttuk Beckó várát, amelynek mondájáról a tavalyi tanévben tanultunk irodalom órán. Utunk utolsó állomásán, Nagyszombaton megemlékeztünk Pázmány Péter esztergomi érsekről, aki a magyar katolikus megújulás vezető személyisége volt. Belvárosi sétánk során láttuk a Pázmány Péter által alapított egyetem épületét és a jezsuiták által építtetett Keresztelő Szent János székesegyházat.
A műemlékekben gazdag kirándulásunk közelebb hozta a diákjainkhoz az iskolai tananyagot. Személyesen barangolhatták be, azokat a helyszíneket, amelyekkel a tankönyvek szövegében találkoznak.
Megtapasztalhatták, hogy az ország határain kívül is beszélik anyanyelvünket, hallhatták a felvidéki nyelvjárás jellegzetességeit.

Szabó-Sztrókay Adél és Tóthné Kiss Katalin

© 2016-2019 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium