„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Tartós szeretet nagyböjti élelmiszergyűjtés
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban
Bál izgalmakkal, meglepetésekkel
Farsangi délutánok az Orsolyában - képgaléria
Szalagavató Szent Angéla ünnepén

Hippik, sportolók és indiánok a kopaszavatón

Múlt csütörtök óta immáron hivatalosan is befogadták a nagygimnazisták maguk közé a 9. évfolyam diákjait: a szeptember 27-én megrendezett kopaszavatón a 9.ag, a 9.bg és a IX. is bizonyította rátermettségét, ügyességét és vidámságát.

A három 9. évfolyamos osztály osztályfőnökeik – Czömpöly Andrea, Németh-Szabó Helga és Nagy Árpád – felvezetésével vonultak a közönség és a zsűri – Barta-Barát Lászlóné, Pappné Horváth Veronika és Kovács Gergő Vilmos atya – elé, majd vidám táncukkal mutatkoztak be. A 9.bg-sek hippiként varázsolták el a közönséget, visszaadva a 60-as, 70-es évek gondtalan, háborúellenes életérzését, a 9.ag-sek sportolókhoz illően akrobatikus elemekkel is fűszerezték táncukat, a IX. tagjai pedig megfontolt és körültekintő indiánokhoz illően ropták a tornateremben. Majd az osztályok kisfilmjükön is bemutathatták, a közös koreográfia megalkotása mennyire összekovácsolta közösségüket.

A kopaszavató feladatai között a szervező és levezénylő tizedikes évfolyam és diákönkormányzat megmozgatta a „kopaszok” agytekervényeit és testét is: a lányoknak különböző szerszámok, a fiúknak pedig szépészeti eszközök neveit kellett kitalálni, majd osztályonként két-két fiú azt is bemutatta, hogyan tudja osztálytársnőjét kisminkelni. Előzetes feladatként a szervezők iskolát és osztályt érintő meséket vártak a kilencedikesektől, melyekből a közönség újabb információkkal bővült a tanári kar sokoldalúságáról: kiderült, hogy nemcsak varázslatokra képesek a szent orsolyás pedagógusok, de igazgató úr még a Mikulás tevékenységébe is besegít..., vagy mindezt csak álomban láthattuk?! A népszerű Beugró játékhoz hasonlóan osztályonként öten egy szituációt igyekeztek rögtönözni a tornaterem porondján, a szervezők azzal is nehezítették a feladatot, hogy időnként a kivetítőn a témához nem vágó mondatok jelentek meg, ezeket is bele kellett a játékba szőni.

Nehéz helyzetbe hozta a zsűrit a három kilencedik osztály, magas színvonalú előadásaik, frappáns válaszaik és feladatmegoldásaik, nem utolsó sorban pedig témához illő öltözékük nyűgözte le ég kék szemű Éva nénit, hithű Gergőt és Vera nénit. Végül azonban a zsűri meghozta döntését: első helyre választotta a 9.bg osztályt, amely – a másik két osztállyal együtt – tortát nyert. A rendezvény végén a 10. évfolyamosok teával és zsíros kenyérrel vendégelték meg az elfáradt beavatottakat és a vendégeket.

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde