Első utunk a lővereki erdőbe vezetett, ahova segítségül hívtunk egy szakembert, a soproni Erdészeti Múzeum igazgatóját, dr. Varga Tamást, aki túránkat nagy hozzáértésével, szakmai ismereteivel színesítette, gazdagította.
Nagy izgalommal készültek a gyerekek erre a napra, várták Tamás bácsi újabb érdekes meséit az állatokról, erdőről, hiszen már ismerték kedves túravezetőnket a kirándulást megelőző múzeumlátogatásról. Tamás bácsival, Zsófi nénivel és csapatukkal a Lővér szállónál találkoztunk, a rövid ismerkedés után megkezdődött egy mókásnak ígérkező nap sok-sok erdei tapasztalatszerzés lehetőségével!
Hogy csendben, lenyugodva érkezzünk meg erdei utunkra először a kiabálást, a hangos járást, a beszédet, s végül a rossz gondolatokat, álmokat hagytuk magunk mögött. Beérve az erdőbe hallgattuk a fák zúgását, levelek zizegését, madarak énekét, s míg figyeltünk a fülünkkel, addig nem figyeltünk eléggé a szemünkkel, így egy kis csalánba sétáltunk. Megtudtuk, hogy mennyi hasznos jó és finom dolgot készítenek csalánból, és azt is, hogy aki bátor és helyesen teszi, megsimogathatja a csalánt anélkül, hogy megcsípné. Így is tettünk…
Ezután már jobban figyeltünk a szemünkkel is. Találtunk érdekes növényeket, nagy faágat gombával, lila-rózsaszín virágjával pompázó pettyegetett tüdőfüvet, mely köhögésre és a tüdő tisztítására alkalmas gyógynövény. Fehér virágú szagos mügét is találtunk, aminek nem is éreztük az illatát. Hát persze, éhes gyermek nem érzi az illatát, mert ez egy csodavirág, ezért összegyűrtük és zsebre téve folytattuk utunkat. Azt is megtudtuk e virágról, hogy erdőmesternek hívják, mert a közelében nőnek a legnagyobb, legvastagabb törzsű fák az erdőben.
Szép leveleket gyűjtögettünk, amikből közösen készítettünk egy képet, és otthagytuk nyomként az erdőben, és még madártornát is végeztünk.
A dimbes-dombos erdőben elértünk egy kis pihenőhelyre, ahol egy kicsit ettünk-ittunk, pihentünk és elővettük a zsebünkből a csodanövényt, aminek finom illatát teli pocakkal megérezhettük...
Összeszedve erőinket kezdődhetett egy kis játék. A gyerekek 5 fős csapatokat alkottak, így lettek egy-egy madárcsalád. Fészket kellet építeniük maguknak, hogy minden beleférjenek. Használhattak ágakat, gallyakat, füvet, követ, amit épp találtak. Miután végeztek a „házépítéssel”, jöhetett az élelemgyűjtés. Tamás bácsi a fűbe elszórt száz sárga, zöld, és piros „kukacot”, amit a kismadaraknak meg kellett keresni. Elindult hát a gyűjtögetés, ami nem is volt olyan egyszerű. Mikor már nem volt több elemózsia, megnéztük melyik madárcsalád volt a legügyesebb. Szétválogattuk színek szerint a kukacokat és aztán számolt minden kis madárka. Meglepetésünkre a száz kukacból a felét is alig sikerült összegyűjteni.
Innen már csak egy röpke fél órás út következett, hogy visszaérkezzünk a szállóhoz, hogy busszal visszatérjünk az óvodába. De ez idő alatt sem tétlenkedtünk, emlékül képeket készítettünk a nekünk tetsző növényekből, virágokból. Élményekben gazdag, csodás nap volt!
