Intézményvezetőnkkel egyeztetve „a templom, mint Isten háza” téma köré szerveztük a hét napjait. Célunk az volt, hogy a gyermekek örömmel járjanak templomba, érezzék benne otthonosan magukat, ezzel buzdítva szüleiket is a szentmisén való részvételre.
A hét első napján a templommal, mint Istennek szentelt épülettel ismerkedhettek meg a gyermekek. Illusztrációk, fényképek, könyvek nézegetése révén a templom külső és belső ismertetőjegyeit vizsgáltuk.
Kedden Horváth Imre városplébános úr fogadott bennünket a közeli Szentlélek templomban. Felfedeztük a templom legfőbb látnivalóit – a szobornak tűnő festményeket, a Dorffmeister-alkotásokat, a mariazell-i Szűzanya kegyszobrának mását és a gyönyörű barokk, aranyozott díszítéseket. Nagyböjt lévén megszámoltuk a keresztúti stációk állomásait, illetve felfigyeltünk az oltárképet eltakaró lepel lila színére, mely a nagyböjti időszak liturgikus színe is egyben. Ezek után Imre atya a tabernákulum köré hívta a gyermekeket, ahol a kinyitott szentségház előtt köszönthettük énekkel az ott lakozó Úr Jézust.
Másnap a városplébános úrral egyeztetve ellátogattunk Sopron legnagyobb templomába, a Szent Mihály templomba. Közelről megnézhettük a gyermekekkel a templom liturgikus tárgyait, berendezéseit. Ezután a mintegy 550 éves középkori Madonna-szoborhoz vezetett az utunk. Az 1600-as években megsérült, majd elfeledett Mária-szobor kalandos történetét hallgathatták meg a gyermekek, miként jutott el a bécsi szemináriumba, és hogyan oltalmazta meg a Szűzanya a papnövendékeket a pestisjárvány és a török támadások idején. A csodatevő Mária-szobrot végül Simor János, egykori győri püspök hozatta vissza a soproni Szent Mihály templomba, s azóta itt hallgatja meg a hívek imádságát reménységünk, Mária. A gyermekekkel mi is saját, előre összeírt szándékainkra imádkoztuk el az Üdvözlégyet égi Édesanyánk szobra előtt. Majd ezt követően felmásztunk a csigalépcsőn a templom karzatára, ahol Árendás György kántor úr közreműködésével a gyermekek orgonajátékot is hallhattak. A templomkertbe kiérve óvodánk elődjének, a Voss-féle árvaház alapítóinak, Voss Károly és Lanius Anna Dorottya, síremlékénél gyújtottunk mécsest.
Csütörtökön az óvodánkhoz tartozó kápolnába látogattunk el. Beszélgettünk a szentmiséről, annak legfőbb részeiről, gyakoroltuk a keresztvetést, térdhajtást. A mozgással és cselekvő részvétellel kísért mozzanatokat – perselyezés, csengetés úrfelmutatáskor, békejobb-nyújtás – is elgyakoroltuk, mely nagyban megkönnyíti majd a gyermekek aktív becsatlakozását a szentmise menetébe.
Péntek reggel már több kisgyermek is leült az asztalhoz templomot rajzolni és színezni. Öröm volt látni a gyermekek nagy gondossággal készített színes és sokféle alkotásait. A felhős, esős időjárás ellenére jó időért imádkoztunk reggel óvodásainkkal. S az ima meghallgatásra talált, így gyermekeinkkel elsétálhattunk a Szent Júdás Tádé apostolról elnevezett, avagy mindenki által csak Domonkos templomként ismert kéttornyú templomba. Itt Mészáros Domonkos OP atya várt minket, aki a templom névadójának, Szent Júdás Tádé apostolnak legendáját beszélte el nekünk. Eszerint az edesszai király meggyógyult a leprából, miután Júdás Tádé elvitte neki, és arcára terítette Jézus kendőjét. Azt követően nemcsak a király és háza népe, hanem az egész város is megtért és megkeresztelkedett. Domonkos atya még több szent életét is kiemelte, köztük Szent Domonkosét, Árpád-házi Szent Margitét és Sienai Szent Katalinét, akiknek alakját egy-egy szobron vagy festményen megtalálhatja a figyelmes szemlélő. A gyermekekkel megkerestük a templom legfontosabb részeit: a szentélyt, oltárt, örökmécsest, szentségházat, szószéket és az orgonát. Énekkel, imával zártuk a látogatást, majd kifele menet óvodánk névadójának, Szent Annának festménye előtt róttuk le tiszteletünket.
Mielőtt visszatértünk volna óvodánkba, útba ejtettük a belvárosi Szent György dómtemplomot, ahol mécsest gyújtva rövid fohászt mondtunk beteg csoporttársainkért. A gyermekek szívesen elidőztek volna még itt is, de már várt minket az óvodában az ebéd.
A hét örömteli élményei, az atyákkal való találkozások és a templomokban tett látogatások által hisszük, hogy a gyermekek közelebb kerültek Jézushoz és az Egyházhoz. Bízunk benne, hogy a gyermekek által sikerült megszólítanunk a szülőket is, és a hit apró magvait, melyeket a szívükbe ültettünk, szüleik gondosan ápolják majd és nevelgetik, míg gyümölcsöt hozó termés nem fakad belőlük.
