Víz hete

 

 

 

 

 

 

Hétfő – Plakát és terepasztal készítés

Minden csoportban nagyon szorgosan készültek a szebbnél szebb vizes plakátok, terepasztalok, akváriumok, halastavak, csónakok, kikötők, amikkel egész héten játszhattak a gyerekek. De meséljenek inkább a képek!

 

Kedd - Ismerkedés a vízművesekkel

Kedd reggelén az óvoda egy maréknyi csapatával felkerekedve ellátogattunk a Vízmű soproni telephelyére, ahol már nagy szeretettel vártak minket. A bátrabbak markolóba ülhettek, Albert, a mesebeli figura mesélt nekünk a víz felhasználásáról és fontosságáról, kipróbálhattunk különböző technikai, elektronikus eszközöket, amelyek a dugulás elhárításban segítenek a szakembereknek, átmászhattak a gyermekek széles átmérőjű csöveken, majd a vízvezetékrendszerekkel, a vízóra működésével, illetve a tűzcsapok földalatti részeivel ismerkedhettünk meg. Egy nagyon szép, érdekességekben gazdag napot töltöttünk a vízműveseknél, megismerkedhettünk azokkal, akiknek köszönhetjük, hogy tiszta, jó minőségű víz folyik a csapból, és azt is megtudhattuk, hogy hova folyik a lefolyóban szemünk elől a víz.

 

Szerda – Vizes torna az udvaron

Az időjárás is kedvezett az érdekes vizes játékok lebonyolításához szerda délelőtt. Az óvó nénik az udvaron állítottak össze különböző ügyességi feladatokat. Ezen vizes torna alkalmával a gyermekek két csapatban versenyezhettek. Türelem, ügyesség, gyorsaság, alaposság. Ez mind kellett ahhoz, hogy a csapatok vegyék az akadályokat.

 

Csütörtök – Kísérletek a vízzel

Ezen a napon sok vendég érkezett hozzánk.

Reggel korán a Szent Orsolya Iskola gimnazistái jöttek hozzánk Tiborcz Viktor tanár úr és Sántha Erzsébet tanárnő kíséretében. A kémia faktos lányok sok-sok érdekes kísérlettel készültek, hogy bemutassák, hogyan is viselkedik a víz különböző anyagokkal, különböző helyzetekben. Megtudtuk, hogy a víz nemcsak lefelé folyik, hanem néha felfelé is, hogy vízzel is lehet füstöt és tüzet előidézni, hogy lehet a víznek színt adni és mi történik a jéggel a vízben…

A kísérleteket mi is folytattuk a csoportokban. Melyről sok-sok kép is készült.

Tízórai után Tama Krisztina és Magyar Ágnes zenetanárok érkeztek hozzánk, akik elhozták magukkal hangszereiket is, amibe aztán különféle állatokat varázsoltak bele…így volt velük kisegér, medve, madár és béka. Az ő segítségükkel megismerhettük a patak meséjét, hogy hova is szalad a forrás a patak, hogy miért nem áll meg és tér vissza sose. A mesét sok szép dallal és énekkel színesítették az előadók.

 

Péntek - Kirándulás tóhoz, forráshoz

Ragyogó márciusi délelőtt volt, amikor a Bárány és Galamb csoport elindult a Botanikus kert belső tavához. A tavaszi napfényben csillogó víz tükre alatt mindnyájan mozgó élőlényeket keresgéltünk. A víz alatti növények széttárt levél-karokkal fogadták a nap sugarait. Merítő üvegpohárral egy fekete vízicsigát emeltünk ki s vártuk, hogy előmerészkedjen lapos házából. Miután megszemléltük, visszaengedtük az élőhelyére. Egy hím tőkés réce pihent a tó közepén a zsombékos szigeten, egy-egy szúnyog röppent a víz fölött. Kis idő elteltével két tojó és egy hím tőkés réce érkezett a tó vizére. A szemlélődés után vízre eresztettük a gyermekek által készített papírhajókat, s miközben madzagokkal húzták vissza a part felé, mondókát ismételtünk. Ezt követően mozgásos játékokat, mondókákat is játszottunk. A játék után előkerült a frissítő víz és némi rágcsálnivaló. Az éledő természet halk hangjaiban gyönyörködve vettünk búcsút a tótól, a kerttől s tértünk vissza az óvodába.

 

A Halacska csoportosoknak a kirándulás során a Soproni Egyetem két oktatója is segítségünkre volt. Cserpes Tamás már a kapunál várt minket és körbe vezette a kíváncsi gyermeksereget. A Botanikus kertben töltött idő alatt a gyerekek megismerkedhettek a növények táplálkozásával, hogy miként gyűjtik össze a vizet a gyökerek, és szállítják egészen a növény legfelsőbb részéig, még a nagyon magas fák is. Betekintést nyertünk a növények öntözési rendszerébe. A tónál megfigyelhettünk néhány vízi élőlényt. Láttunk kacsát, halat és vízi pókot. Tamás bácsi beszélt arról is, hogy hogyan tudjuk vizeinket megóvni és tisztán tartani. A séta során csendben megfigyeltünk, egészen közelről vízben fürdő madarakat is. Zárásképpen dr. Kalicz Péter egyetemi docens mesélt a gyerekeknek a víz körforgásáról. Játékos mozgás keretein belül el is játszottuk, mutogattuk ezt. A gyerekek érdeklődve figyelték az oktatókat és számos kérdéssel tették próbára a felnőttek tudását. Az egyetem munkatársai szeretettel várnak vissza minket, és buzdítanak, hogy a gyermekek, szüleikkel együtt keressék fel a Botanikus kert bűvös világát.

 

A víz hete projekthét befejező programjaként kirándulást szerveztünk a Süni csoport gyermekeinek. Tízórai után hátizsákot vettünk a hátunkra, melyben egy kulacs víz volt. A Ciklámen tanösvényen haladva elsétáltunk a Deákkúthoz. A kirándulás közben nagyon sok mindenről tudtunk beszélgetni (az erdőben járás szabályairól, az erdei állatokról, az élőlények hogyan jutnak vízhez…). Mikor odaértünk a forráshoz, szomorúan tapasztaltuk, hogy a forrás elapadt. Azt is megbeszéltük, hogy ez azért történhetett, mert nem esett elég csapadék. A forrás meglátogatása után a közeli tisztáson sor- és váltóversenyt rendeztünk a gyermekeknek. A sportjáték után lehetőség volt a szabad játékra is. A jó hangulatú kirándulás után élményekkel telve és vidáman tértünk vissza az óvodába.

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde