Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Nyomtatás

„Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni.” (Nkt. 97. § (2))

Az önkéntes közösségi munka a 2012/2013. tanévben a 9. évfolyamon felmenő rendszerben került bevezetésre.

A hatályos köznevelési törvény a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a nevelésre, ezért szerepel benne a közösségi szolgálat fogalmi meghatározása mellett az a követelmény is, hogy az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Így az elméleti felkészítés lehetősége mellett megjelenik egy kötelező, gyakorlati, tapasztalati tanulás is a szociális kompetenciák fejlesztésében. A segítőkészség, megértés, elfogadás, együttérzés, kitartás, hűség, megbízhatóság, tolerancia, türelem, empátia elsősorban valós helyzetekben fejleszthetők.

A Nemzeti Alap Tanterv (NAT) ösztönözi a személyiség fejlesztését, kibontakozását segítő nevelést-oktatást: célul tűzi ki a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek iránti szociális érzékenység, segítő magatartás kialakítását a tanulókban úgy, hogy saját élményű tanuláson keresztül ismerik meg ezeknek a csoportoknak a sajátos igényeit, élethelyzetét. A segítő magatartás számos olyan képességet igényel és fejleszt is egyúttal (együttérzés, együttműködés, problémamegoldás, önkéntes feladatvállalás és -megvalósítás), amelyek gyakorlása elengedhetetlen a tudatos, felelős állampolgári léthez. (Részlet a 110/2012. (VI. 4.) kormányrendelet mellékletéből)

Az önkéntes közösségi munkát a 9–11. évfolyamos tanulók számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg vagy biztosít időkeretet a legalább ötven órás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől azonban indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.

A közösségi munkát (osztályfőnöki óra keretében) egy felkészítő óra vezeti be, illetve egy összegző óra zárja.

 

A közösségi szolgálat keretei között:

  1. az egészségügyi,
  2. a szociális és jótékonysági,
  3. az oktatási,
  4. a kulturális és közösségi,
  5. a környezet- és természetvédelmi,
  6. a katasztrófavédelmi,
  7. az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység.
  8. az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység.

Az önkéntes munka nyilvántartása

A tanuló osztályfőnöke (vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus) a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban (osztályozónapló, törzskönyv, bizonyítvány) az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára.

A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. A tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát.

Az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad.

 

A közösségi munka végzésének időkerete:

A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.

A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként tanítási napon legfeljebb három (3), tanítás nélküli napon legfeljebb öt (5) óra időkeretben végezhető.  (20/2016. EMMI rendelet a 20/2012. R. 133.§. módosításáról 2016.VIII.24.)

 

Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény (2005. évi LXXXVIII. törvény, 5.§.) alapján

(1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy olyan közérdekű önkéntes tevékenységet folytathat, amely megfelel életkorának, testi, értelmi és erkölcsi fejlettségének, illetve képességeinek, valamint amely nem veszélyezteti egészségét, fejlődését és tankötelezettségének teljesítését.

(2) A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes és a korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet külföldön nem végezhet.

(3) A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes közérdekű önkéntestevékenységet 20 óra és 6 óra között nem végezhet.

(4) Az önkéntesek által a közérdekű önkéntestevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg:

  1. tanítási szünet ideje alatt a napi öt órát,
  2. tanítási időben a napi három órát.

 

(5) A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes részére a közérdekű önkéntestevékenység befejezése és másnapi megkezdése között legalább tizennégy óra pihenőidőt kell biztosítani.

Iskolánk a 2016/2017.tanévben a 9-10. évfolyamon minden tanulónak szervezetten biztosítja legalább havi egy alkalommal a közösségi szolgálatot. (Természetesen a szülő, illetve a tanuló saját maga is kereshet lehetőséget e kötelezettség teljesítésére, ebben az esetben azonban az őt foglalkoztatni szándékozónak kell úgynevezett befogadónyilatkozatot küldenie az iskolának.) A tevékenységet minden egyes alkalommal a tanuló nyilvántartó naplójába be kell jegyezni. A z osztályfőnökök havonta összesítik a teljesített közösségi szolgálati órákat.

 

Az Iskolai Közösségi Szolgálatról bővebben tájékozódhat: